Index Vakbarát Hírportál

A Semmelweis Egyetemen bővítették az oltópontok számát az oltási akcióhétre

2021. november 24., szerda 18:23

A hétfőn kezdődő oltási akcióhétre a Semmelweis Egyetemen (SE) is bővítették az oltópontok számát – mondta Szabó Attila, az egyetem klinikai rektorhelyettese szerdán a közmédiának.

A Semmelweis Egyetem a fővárosban három helyen – a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán, a Szent Rókus kórház klinikai tömbben és az I. számú gyerekgyógyászati klinikán működtet oltópontokat. Ezeken bővítették az oltópontok számát, valamint megnyitották a Korányi Sándor utcai oltópontot is.

Szabó Attila közölte: hétfőn 4400-an és kedden is csaknem négyezren kaptak koronavírus elleni oltást az egyetemen. Közülük a többség (80 százalék) harmadik oltásra érkezett, 10-11 százalékuk az első oltásra jött, a többiek a második dózisra – ismertette, hozzátéve: az elmúlt hetek oltási számaival összevetve elmondható, hogy az e két napon beadott oltások száma több, mint máskor egy hét alatt.

A szakember hangsúlyozta: mindenkit várnak, hiszen oltást kérni sosem késő. Szabó Attila mindenkit arra biztatott, oltassa be magát koronavírus elleni vakcinával, mert a beoltottak között sokkal kevésbé zajlik súlyosan a betegség.

Az oltási akcióhét hétfőn vette kezdetét. Azóta már a katonák, valamint a polgárőrök is beszálltak a kezdeményezésbe. Müller Cecília országos tiszti főorvos a kezdeményezéssel kapcsolatban azt mondta: az emberek meghallották kérésüket, és elmentek, hogy beoltassák magukat. 

(via MTI)

Rovatok