Úgy tűnik, Amerikában győzött az újmarxista kulturális forradalom – nyilatkozta az Indexnek Yoram Hazony, a jeruzsálemi Herzl Intézet vezetője, aki szerint nem szabad a magánélet területére száműzni a konzervatív értékeket. A filozófus, aki a Mathias Corvinus Collegium meghívására érkezett hazánkba, úgy véli, Orbán Viktor a többség és az elit együttműködését igyekszik kialakítani Magyarországon.
Ön a Mathias Corvinus Collegium meghívására érkezett hazánkba, és arról tartott előadást, kialakítható-e politikai és társadalmi együttműködés a klasszikus liberálisok és a konzervatívok között. Mit gondol egy ilyen esetleges koalícióról?
Volt már egyszer együttműködés a liberálisok és a konzervatívok között Amerikában és más nyugati országokban a hatvanas évek óta. Azért hozták létre ezt a koalíciót, hogy sikerüljön legyőzni a Szovjetuniót és a szocializmust. Fúzionizmusnak hívták ezt projektet, és nagyon sikeres volt politikailag, hiszen sikerült legyőzni a kommunista szovjet birodalmat. Mindeközben arról volt szó, hogy a magánéletben legyen az ember konzervatív, a közösségi létben viszont liberális. Otthon meg lehet tartani a különböző hagyományokat, de a társadalmi életben nem. Ebből a szempontból teljes bukás volt ez az együttműködés, hiszen szinte teljesen eltűnt a konzervativizmus és a hagyomány ezekből az országokból.
Ezek szerint ön pesszimista egy ilyen együttműködés kialakíthatóságát illetően?
Most új megállapodásra van szükség a konzervatívok és a liberálisok között, mivel szükség van egy közéleti konzervativizmusra, ahol a kereszténység lenne a kultúra meghatározó eleme, és a kisebbségek számára is lenne olyan megfelelő tér, ahol megvédik a jogaikat.
A liberálisok az elmúlt évtizedekben inkább a baloldallal léptek szövetségre. Miért lenne igény arra a részükről, hogy a konzervatívok felé nyissanak?
Amerikában jelenleg kulturális forradalom zajlik, amely az egyetemekről eredt és a médián keresztül átterjed más országokba is. Ebben a kulturális forradalomban az újmarxisták nyertek, és a liberálisok többsége beállt közéjük vagy feladta az álláspontját, mert nem tudja, mi mást tehetne.
A liberálisokkal való szövetségre lépés lehetősége azt a kérdést veti fel, hogy akik hisznek a kereszténydemokráciában, mit tehetnek azokért a liberálisokért, akik nem örülnek annak, hogy marxizmus uralja a hazájukat, és minden rosszra fordul körülöttük. Lehetséges-e helyet szorítani a kisebbségeknek, a homoszexuálisoknak vagy a zsidóknak egy többségi keresztény kultúrájú társadalomban?
Vajon lehetséges?
A konzervatívok szerintem meg tudják ezt tenni, de eddig még nemigen próbálták ki sehol. Magyarország ebből a szempontból kísérleti terepnek számít, hiszen önöknél nemzeti, konzervatív kormány van, ami a kereszténységet tekinti a domináns kultúrának, ugyanakkor például jelentősen támogatja a zsidó közösséget is.
Az angolszász országokban sokszor a konzervativizmus gazdasági vetületét hangsúlyozzák, mifelénk pedig mintha a társadalmi kérdések lennének a középpontban. Önhöz melyik megközelítés áll közelebb?
Az egyik kedves tanárom mondta, hogy a kapitalizmusnak csak kétszeres, de nem háromszoros hurrá dukál, mivel a szabadság nagyban hozzájárul az anyagi gyarapodáshoz, de ha túl messzire megy, szétrombolja egy ország minden erkölcsi és hagyományos vetületét, a nemzettudatot, a családot, a vallást és mindent.
Ezért a konzervatívoknak arra kell törekedniük, hogy megőrizzék a piac szabadságát, de közben a család, a politikai vagy a nemzeti élet területén ne a túlzott szabadság legyen a meghatározó.
Ez az egyetlen működőképes kompromisszum. A fontossági sorrendben először jön a vallás, aztán a nacionalizmus és csak utána a gazdasági növekedés. A növekedés vallás és hazaszeretet nélkül ugyanis mindent elpusztít.
Ön mindig a sokak által negatívnak vélt nacionalizmus szót használja, és nem a hazafiságot, ami talán valamelyest elfogadottabb. Mi az oka ennek a választásnak?
Ha a hazafiság szót használnám, a marxisták azt mondanák, hogy a hazafiság is gonosz dolog. Ez csak játék a szavakkal. Nacionalista az az ember, aki abban hisz, hogy a világ akkor működik a legjobban, ha független nemzetekre alapozzuk. Ebben nincs semmi rossz. Tiszta propaganda azt mondani, hogy ha valaki egy ország nemzeti szuverenitását támogatja, az rossz ember. Azok, akik ezt mondják, tudatosan vagy tudattalanul, de egy új nemzetközi világrend létrejöttét támogatják, amiben mindent a progresszívek irányítanak majd. Nem szabad ebben a kérdésben engednünk, hiszen abban a kontextusban, amelyet felvázoltam, nincs különbség a nacionalizmus és a hazafiság között.
A nemzetközi sajtóban Orbán Viktort és kormányát populistaként emlegetik, miközben a Fidesz kereszténydemokrata, konzervatív értékrendű pártként azonosítja magát. Önnek volt alkalma személyesen is beszélgetni a miniszterelnökünkkel. Mi a véleménye, melyik leírás a helytállóbb?
A populizmus egy osztályharcos kifejezés, ami arra utal, hogy a népnek van igaza és az elit téved. Ezért én nem használom ezt a szót. Én nacionalista vagyok, és abban hiszek, hogy minden nemzetben az elitnek és a szélesebb néprétegeknek meg kell találniuk a módját annak, hogy a nemzet javára együttműködjenek.
Meg vagyok róla győződve, hogy Orbán Viktor olyan politikus, aki erre törekszik, és szeretné kialakítani a többség és az elit együttműködését.
Természetesen ha az elit ellenséges a nemzeti érzülettel vagy a kereszténységgel szemben, összeütközésre kerül sor. Úgy gondolom, az önök kormányának Magyarország nemzeti érdeke az első, nem pedig a kisemberek érdeke az elitével szemben.
Nyugaton mintha másként politizálnának a konzervatívok. Ott úgy tűnik, folyamatos hátrálásban vannak. Egyetért?
Ez az önfeladás és visszavonulás, aminek keretében a konzervatívok mindig veszítenek, valójában a már említett fúzionizmus eredménye, amikor a magánéletbe száműzik a konzervatív eszmét, és a közéletben a liberalizmust állítják be meghatározónak. Azt láttuk, hogy ez ahhoz vezetett, hogy a konzervatívok minden csatát elveszítenek. Ahhoz, hogy a konzervativizmusnak legyen jövője, és sikerüljön megőrizni a társadalmi értékeket és hagyományokat, a közéletben is vállalni kell a konzervatív beállítottságot. Természetesen meg kell alkotni a különleges jogokat azok számára, akik nem akarnak a többséggel tartani, de a többségi kultúra konzervatív kell hogy legyen, azzal a céllal, hogy a legfontosabb értékeket generációról generációra továbbadjuk.
Melyek azok az értékek, amelyekből nem engedhet egy valódi konzervatív?
Ezek az értékek: Isten, a Szentírás, a közösség, a család, a becsület és a szentség tisztelete. De ma már sajnos hozzá kell tennünk azt is, hogy a férfi és női identitás is idetartozik.
Egy előadásában arról beszélt, hogy a mai baloldalt a birodalmi törekvés jellemzi. Mit ért ezalatt?
A berlini fal leomlása után a liberális imperializmus lett meghatározó, amely akár erőszakkal is rákényszerítette volna értékeit a világra szükség esetén. Nagyjából egy generáció telt el, és azt látjuk, hogy az egyetemes marxizmus elsöpörte ezt a megközelítést. Korábban a liberálisok akarták megtanítani az egész világnak, hogyan legyenek liberálisok. Most pedig a marxisták akarják a marxizmust exportálni a világ összes országába. Mindkét ideológia univerzális igényű ugyanis, és ezért szükségszerűen van bennük egy birodalmi elem.
Az imént azt mondta, az újmarxisták megnyerték a kultúrharcot az Egyesült Államokban. Mégis mennyire erős ez a mozgalom ön szerint Amerikában?
Elképesztően nagy hatalma van az új marxista mozgalomnak. Elég, ha a New York Times példáját vesszük, ami mintegy száz éven keresztül az egyik legfontosabb liberális intézmény volt a világon, de néhány év alatt összeroskadt a nyomás alatt, és új ideológiát fogadott el.
Én a Princetoni Egyetemre jártam, ami egy liberális intézmény volt. A periférián voltak marxisták és konzervatívok, de a többség liberális volt. Néhány év alatt mindez megváltozott. Lecserélik az összes liberális szimbólumot. Még a Woodrow Wilsonról elnevezett iskolát is átnevezték. Ez történik mindenfelé az országban, és egyelőre nem látjuk, hogyan lehetne küzdeni ellene. Persze lehet, hogy egyszer csak megindul majd az ellenállás.
Mintha már meg is indult volna. A kritikai fajelmélet iskolai oktatása ellen egyre szervezettebben tiltakoznak az amerikai szülők. Lehet, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban?
A kritikai fajelmélet oktatásának betiltása az iskolákban az állami törvényhozás bevonásával teljesen új a konzervatívok számára, akik olyan hosszú ideje voltak liberálisok, hogy már fel sem merült bennük, hogy a kormányzatot is lehet használni a céljaik eléréséhez. Ez most egy megrázkódtatás az amerikai rendszer számára, hiszen azt látni, hogy a választók igenis támogatnak egy konzervatív mozgalmat, ha az iskolákban terjedő újmarxizmus ellen irányul. Kérdés persze, hogy ebből következik-e majd, hogy más ügyekben is a kormányzathoz fordulnak a konzervatívok. Erre még nem lehet tudni a választ.
A baloldal korábban hevesen harcolt az antiszemitizmus ellen. Volt idő, amikor ez volt a legszörnyűbb vád, ami csak érhetett valakit. Mára azonban mintha megváltozott volna a progresszívek hozzáállása a kérdéshez. Mi történhetett?
A második világháború utáni liberalizmus egy bizonyos történelmi pillanatban született a holokauszt után, és ebben a liberalizmusban a zsidóságnak szimbolikus szerepe volt. Az emberek úgy gondolták, ha nem tudunk jól bánni a zsidósággal, akkor ismét a gonosz felé tartó útra léphetünk. Mára ez a hozzáállás megszűnt, és az újmarxista ideológia ellenséges a zsidósággal és a keresztényekkel is. Ebben a világnézetben nincs arra mód, hogy különleges csoportnak nevezzük a zsidókat, akikre oda kell figyelni, hiszen a zsidóság a hatalmi struktúra része. Izraelre mint elnyomóra tekintenek, és ugyanez a helyzet a sikeres zsidó üzletemberek esetében is.
Létezik az elnyomott csoportoknak egy listája, és a zsidók nincsenek rajta ezen.
A marxista ideológia ugyanis a hatalmi struktúrákat szeretné lerombolni, és mivel úgy gondolják, a zsidók ennek részei, és ugyanolyan elnyomók, mint az összes többi kolonialista fehér csoport, így nem érdemelnek külön elbánást.
(Borítókép: Yoram Hazony. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)