Index Vakbarát Hírportál

Csányi Sándor találkozóra hívta Márki-Zay Pétert

2021. november 25., csütörtök 08:07

Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt Csányi Sándorral, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójával találkozott szerdán. 

A találkozót Csányi Sándor kezdeményezte, amire az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje Király Júliával, a Magyar Nemzeti Bank egykori alelnökével együtt ment el az OTP székházába.

A bankvezér és Márki-Zay Péter zárt ajtók mögött tárgyalt a pénzügyi szektor működéséről az RTL Klub szerint.

A találkozó mindenesetre érdekes lehetett, már csak azért is, mert miután Márki-Zay Péter megnyerte az ellenzéki előválasztást, Bige László jelezte, anyagilag is támogatná a kampányát.

Még úgy is, hogy a Gazdasági Versenyhivatal 14 milliárd forintos bírságot szabott ki a Bige László tulajdonában lévő Nitrogénművek Vegyipari Zrt.-re. A vállalkozó ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy tönkre akarják tenni, az ellene folyó támadás abszolút politikai célú, és az egész vizsgálat Csányi Sándor érdeke.

Márki-Zay Péter a Csányi Sándorral való szerdai találkozása után egyébként arról beszélt az RTL Klubnak, hogy Gattyán György azért indul el a jövő évi országgyűlési választásokon, hogy a Fideszt erősítse, mert az indulása, így a szavazatok megosztása kizárólag a kormánynak áll az érdekében.

(Borítókép: Csányi Sándor 2021. szeptember 7-én. Fotó: Mohai Balázs / MTI)

Rovatok