Index Vakbarát Hírportál

Fideszes címről toboroztak „beolvasó” embereket a fővárosi közmeghallgatásra

2021. november 25., csütörtök 15:58

„Kérem önt, hogy vegyen részt a közmeghallgatáson és szembesítse a főpolgármestert azzal, hogy csalódást okozott a budapestieknek.”

Erről küldtek szét a Fidesz logójával ellátott felhívást a tajekoztatas@fidesz.hu e-mail címről kedden este. A levélben sorvezetőt is adtak ahhoz, hogy milyen témák felemlegetésével lehet a budapestiek csalódottságának hangot adni. 

A levél írói nem bíztak semmit a véletlenre, 13 pontból álló sillabuszt mellékeltek a címzetteknek, amiben a városházi ellenzéknek kedves témákat sorolták fel, a kisgyermekeseknek és nyugdíjasoknak ígért lakásrezsi támogatástól kezdve a közlekedési káoszon, kukák leszerelésén, a frankfurti villamosok beszerzésén át Karácsony Gergely nyelvvizsga nélkül betöltött adjunktusi pozíciójáig. A legrészletesebb segítséget a Városháza-ügy tálalásához nyújtották. A javaslat szerint olyan kérdéseket érdemes feltenni, hogy

A levél írói a Városháza-ügy mélységi ismeretét tételezték fel címzettekről, ám – amint az a közmeghallgatás megosztott videója alapján jól rekonstruálható – a kérdés feltételére vállalkozó panaszosok már az egyszerűbb kérdések kibontásakor zavarba jöttek. Ha volt is olyan cél, hogy a vélt ingatlaneladás részleteinek felemlítésével megszorítsák a főpolgármestert, azt a közmeghallgatás résztvevőinek felhasználásával nem sikerült elérni.

A közvetítésben jól nyomon lehet követni (például 1:13:55-től), ahogy a főpolgármester már előre tudja, hogy mit fog panaszolni a felszólaló, majd meg is jegyzi, hogy:

haladunk a listán egyébként, úgy látom, már alig maradt kérdés a Fidesz által kiküldött e-mailről.

Érdeklődtünk a Fidesz fővárosi frakciójánál, hogy ők küldték-e ki a szóban forgó levelet, de azt válaszolták, hogy ők nem küldtek ki ilyen tartalmú e-mailt, semmi közük hozzá.

Rovatok