Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mennyire hatásosak a Magyarországon használt vakcinák

2021. november 25., csütörtök 17:36

Megjelent egy tanulmány a Magyarországon használt vakcinák hatékonyságáról. A tanulmányban vakcinatípusra lebontva mutatják meg, mennyire védenek a megfertőződés és a halálozás ellen − írja a kormányzati koronavírus-tájékoztató oldal.

A Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter megbízásából indult HUN-VE- (Hungarian Vaccine Effectiveness, Magyar oltóanyag-hatékonyság) kutatás az év első felének járványügyi és oltási adatait elemezte, tehát még a járvány negyedik hulláma előtt, idén január és június közötti járványadatok alapján készült.

A kutatás a teljesen beoltott, azaz a kétszer oltott és az oltatlan lakosság adatait vetette össze. A kutatás 2021. január 22. és június 10. között olyan személyek bevonásával készült, akik a második vakcinát is megkapták. Így a HUN-VE-vizsgálatban 3 740 066 fő esetében tudták vizsgálni a vakcinák hatékonyságát. Ezzel a magyar kutatás az egyik legrobusztusabb, legnagyobb vizsgálat a világon, amely idén a vakcinák hatékonyságát vizsgálta.

Az eredmények a Magyarországon használt mind az öt vakcináról részletes eredményeket közölnek. Az alábbi vakcinák hatékonyságát vizsgálták:

Clinical Microbiology And Infection tudományos szaklapban megjelent tanulmány szerint mindegyik oltóanyag hatásos. A vakcinák magas vagy igen magas, 69–89 százalékos védelmet nyújtottak a megfertőződéssel szemben.

Ezek az eredmények a korábban közölt nemzetközi eredményekkel korrelálnak, ahol ezek rendelkezésre álltak, és teljesen új információt nyújtanak a nemzetközi tudományos köröknek azon esetekben, amikor ilyen adatok még nem állnak rendelkezésre.

Az adatok alapján a Pfizer–Biontech-vakcinával oltott másfél millió főnél 90,63 százalékos eredményességet mértek. Az adatok alapján azt látjuk tehát, hogy ezen oltással védettek tízszer kisebb eséllyel haltak meg a tavaszi hullám során.

Ugyanez az eredmény a Modernával oltott 223 ezer ember esetében 93,65 százalék volt, az AstraZeneca-oltást kapó 304 ezer fő esetében 88,25 százalékos eredményességet állapítottak meg.

Igen magas, 97,52 százalékos hatásosságot mértek a Szputnyik V-oltás esetében, ami azt jelenti, hogy az oltatlanokkal szemben a Szputnyik V-vakcinával oltott 820 ezer magyar több mint hússzor kisebb eséllyel halt meg tavasszal, mint az oltatlanok.

A Sinopharm-vakcina is magas eredményességet mutatott. A 87,85 százalékos hatékonysági mutató jóval magasabb az ellenanyagszint-mérésekből várt értékekhez képest.

Fontos kiemelni, hogy az oltások eredményeit önmagukban kell értékelni, mivel a krónikus megbetegedések megoszlása eltérő volt, ezt pedig nem vizsgálták a tanulmányban. Ez azt jelenti, hogy nem jelenthetjük ki, hogy a Szputnyik V-vakcina volt a leghatásosabb, csupán azt, hogy mind az öt vizsgált vakcina azt az eredményességet mutatta, amelyet a nemzetközi irodalom alapján vártak tőlük.

Vakcina Korcsoport Oltottak száma Fertőzés elleni védelem százalékban Halálozás elleni védelem százalékban
Pfizer–BioNTech 16–24 67 149 82,3 100
Pfizer–BioNTech 25–34 144 278 83,2 100
Pfizer–BioNTech 35–44 208 085 84,2 100
Pfizer–BioNTech 45–54 231 593 85,6 84,2
Pfizer–BioNTech 55–54 232 871 85 92,7
Pfizer–BioNTech 65–74 310 079 85,3 94,3
Pfizer–BioNTech 75–84 230 046 82,1 91,3
Pfizer–BioNTech 85 felett 72 910 74,3 87,1
Összesen    1 497 011 83,3 90,6
Moderna 16–24 10 312  80,5 100
Moderna 25–34 20 658 97 100
Moderna 35–44  34 890 90,6 100
Moderna 45–54 40 781 93,6 100
Moderna 55–64 35 726 84,5 80,3
Moderna 65–74 39 118 93,2 91,1
Moderna 75–84 27 111 88,9 97
Moderna 85 felett 14 296 84,1 92,5
Összesen    222 892 88,7 93,6
Szputnyik V 16–24 55 632 75,5 100 
Szputnyik V 25–34  94 808  82,7 100 
Szputnyik V 35–44 167 038 84,7  100 
Szputnyik V 45–54 194 601 85,7 100 
Szputnyik V 55–64 166 499 84,8  96,7
Szputnyik V 65–74 120 096 87,8 98,2
Szputnyik V 75–84 20 056 85,9 95,4 
Szputnyik V 85 felett 1830 90,9 100
Összesen     820 560 85,7 97,5
AstraZeneca 16–24 8995 68,5 100 
AstraZeneca 25–34 15 313 77,2 100
AstraZeneca 35–44 32 886 68,6 100
AstraZeneca 45–54 88 266  73,5 74,3
AstraZeneca 55–64 79 206 68,3 90,8
AstraZeneca 65–74 51 838 72,2 100
AstraZeneca 75–84 23 722 64,8 100
AstraZeneca 85 felett 3912  38,7  38,3
Összesen    304 138 71,5 88,3
Sinopharm 16–24 65 720 67,3 100 
Sinopharm 25–34 91 946 84,6  100 
Sinopharm 35–44 104 018  69  100 
Sinopharm 45–54 80 960 78,6  100
Sinopharm 55–64 126 028 66,1 87,9
Sinopharm 65–74 281 725 71,1 91,1
Sinopharm 75–84 130 323 66,4 86,7 
Sinopharm 85 felett 14 745 43,1  67,3 
Összesen    895 465 68,7 87,8

A tanulmány nem tér ki arra, hogy a vakcinák hatékonysága az idő előrehaladtával mennyivel csökken. A harmadik oltás eredményei is kimaradtak belőle, mert azok beadását augusztusban kezdték meg Magyarországon.

Rovatok