Index Vakbarát Hírportál

Ők tervezhetik át a Nyugati pályaudvart

2021. november 25., csütörtök 11:53 | aznap frissítve

Újabb állomásához érkezett a Nyugati pályaudvar rekonstrukciójának előkészítése. Október 20-án jelentették be, hogy 12 év alatt teljeskörűen megújul az ország legforgalmasabb pályaudvara és annak környezete is. 

A tervek szerint a pályaudvar terepszintje alatt vasúti mélyállomás épül, a műemléki védettségű Eiffel-csarnokban a vágányok átadják helyüket egy – részleteiben még kidolgozásra váró – közösségi térnek. Lebontják a Nyugati tér felett átívelő beton felüljárót, a felszabaduló köztereket pedig bezöldítik. A vasúti vágányok helyének áttervezése által 23,5 hektár, vagyis közel két városmajornyi terület szabadul majd fel a belvárosban.

A kiírt nyílt nemzetközi tervpályázat dokumentációját 36 építésziroda, illetve konzorcium vásárolta meg, a magyarok mellett olasz, osztrák, brit, spanyol, francia, holland, német és svájci cégek.

A Budapest Fejlesztési Központ korábban már elkészítette a legrangosabb 15 tervezőcsoport szakmai rangsorát, most pedig a 36 aspiráns közül azt a 12 pályázót is kiválasztották, amelyek korábbi pályaudvar-tervező referenciáik alapján a pályázat második fordulójában elkészíthetik és benyújthatják a Nyugati pályaudvarnak és környezetének átalakítását tükröző részletes terveiket.

Tizenkét olyan építész-mérnökcsapat, amelyek olyan nagy, történelmi pályaudvarok megújításában vettek részt, mint a londoni King’s Cross vagy a párizsi Gare de Lyon. Vagy olyan modern és forgalmasak megépítésében, mint a Bécsi főpályaudvar vagy naponta több millió utast kiszolgáló tokiói Takenawa állomás

– írta közösségi oldalán Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, a pályázatokat elbíráló zsűri elnöke.

Amint azt korábban az Index megírta, előzetesen a legnevesebb 15 pályázó közé beválogattak öt (konzorciumban induló) magyar tervezőirodát is. A pályázat lebonyolítását felügyelő Fürjes Balázs által ma közzétett nyertesek között öt is magyar megtalálható:

A bírálóbizottság elnöke Fürjes Balázs, két társelnöke pedig az építészeti és építésügyi helyettes államtitkár, Füleki Zsolt, illetve Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője. A testület tagjai között ott találjuk még Karácsony Gergely főpolgármestert, valamint az érintett kerületek (V., VI., XIII.) polgármestereit és főépítészeit, akiket Fürjes kért fel a feladatra.

A tervezési időszak ma délben kezdődik, december 3-án pedig a résztvevő tervezők helyszíni bejáráson vehetnek részt. A terveiknek 2022. március 1-ig kell a bírálóbizottsághoz beérkezniük.

(Borítókép: A Nyugati pályaudvar 2021. július 20-án. Fotó: Róka László / MTI)

Rovatok