2021. november 28., vasárnap 17:25
Idén november 28-án, azaz a mai nappal veszi kezdetét az adventi időszak, a karácsonyra készülés négy héten át tartó szakasza.
Orbán Viktor vasárnap délután Facebook-oldalán kívánt áldott adventet, bejegyzésében pedig egy videót is megosztott, ahol kisgyermekek tesznek fel nem mindennapi kérdéseket a miniszterelnöknek.
Idén is több ezer levelet kaptam, a legkisebbek is írtak. Néhányat most itt válaszolok meg
– írta bejegyzésében Orbán Viktor; a kérdések és válaszok pedig a következők voltak:
- El tudod intézni, hogy legyen hó karácsonykor?
Próbáltam, de eddig még nem sikerült.
- Szoktál társasozni az unokáiddal?
Szeretnék, de még nem tudnak, mert kicsik. A gyerekeimmel viszont szoktam. Az unokáimmal inkább labda, építőkocka, kisautó.
- Mandarin vagy narancs?
Először narancs, aztán bejgli, és aztán a mandarin.
- Hiszel a karácsonyi csodákban?
Persze hogy hiszek. A karácsony maga is egy csoda, az Istennek gyereke született, aki eljött közénk. Csodák mindennap vannak, csak nem mindennap vesszük észre; karácsonykor meg a csodákra figyelünk, ezért inkább szembeötlő az ember számára.