Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan indul az énekesmadár-etetési szezon

2021. november 29., hétfő 20:15

A 132. országos énekesmadár-etetési szezon kezdetére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), amely egyúttal arra is emlékezteti a lakosságot, hogy a vízimadarakat nem szabad etetni, mert ez tömeges pusztulásukat okozhatja.

Az egyesület tudatja, hogy Magyarországon 1890-től számítható a lakosság madáretetési mozgalmának elindulása, így a 2021/2022-es tél a 132. szezon. A természetvédelmi társaság hangsúlyozza, hogy a madarakat a közvélekedéssel ellentétben nem azért etetjük, hogy életben maradjanak, a cél alapvetően a saját gyönyörködtetésünk, hiszen a mintegy ötven potenciális etetőlátogató madárfaj megfigyelése egyedülálló élményt kínál.

Az MME emlékeztet, hogy az énekesmadár-etetési időszak az első fagyok késő őszi beköszöntétől ezek megszűnéséig, november második felétől márciusig tart. A szakemberek azt is elárulják, hogy az énekesmadaraknak téli eleségként adható többek között napraforgó, alma, bogyók és állati zsiradék. Ezek valamelyike már önmagában is elegendő lehet; valamint az ivó- és fürdővíz, a befagyott itatókban a naponkénti vízcsere. Bármi mással kísérletezni felesleges, és a madarakra nézve kockázatos lehet.

Az egyesület nyomatékosítja, hogy énekesmadarak téli etetésével szemben a vízimadarak etetése tömegesen sodorhatja veszélybe, betegítheti meg és ítélheti pusztulásra az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.

(via MTI)

Rovatok