Pánik tört ki a Ryanair Sevillából Budapestre tartó járatán, amikor egy utas út közben ki akarta nyitni a repülőgép egyik ajtaját – írja a spanyol La Razón nyomán a Mirror.
A férfi egy nézeteltérést követően rugdosni kezdte az üléseket és fennhangon fenyegetőzni kezdett, mire egy szolgálaton kívüli biztonsági őr felajánlotta, hogy rendet tesz; ezt a légiutas-kísérők először ellenezték, néhány perccel később azonban – miután a férfi a jármű ajtajának kinyitásával kezdett fenyegetőzni, és fokozódott a pánik – a biztonsági őr leteperte és a székéhez kötözte az önkívületi állapotban lévő utast.
A pánik olyan méreteket öltött, hogy a pilótának egy időre el kellett hagynia a kabinját, hogy segítsen kezelni a zűrzavart. A rendőrség Budapesten várta a férfit, akit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elő is állítottak.
Frissítés: A rendőrség cikkünk megjelenése után közleményt adott ki, ebben megerősítették a történteket, azt írták, hogy még 2021. november 11-én kora délután a szerb férfi több utasba belekötött, valamint a repülőgép konyhájában talált különböző eszközöket dobálta. A légiutaskísérők felszólították, hogy hagyja abba amit csinál, ekkor azonban verekedést provokált. Megerősítették: valóban többen attól tartottak, hogy a férfi megpróbálja kinyitni a repülő ajtaját a légtérben, de végül sikerült lefogni és megkötözni. A repülő az incidens miatt csak késéssel tudott leszállni – tették hozzá.
A randalírozót már rendőrök várták a repülőtéren, s elő is állították a Repülőtéri Rendőri Igazgatóságra, garázdaság miatt felelhet. A 29 éves szerb férfi azzal védekezett, hogy a gépen bepánikolt, s alig várta, hogy leszálljanak. Agresszív magatartására elmondása szerint nem emlékezett.
Tekintettel arra, hogy a bűncselekmény elkövetése külföldi felségjelű légijármű fedélzetén külföldi állampolgár által történt, ezért Magyarország joghatósága nem állapítható meg, így a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság a nyomozás utólagos elrendelését kezdeményezte a legfőbb ügyésznél – közölte a rendőrség.