Index Vakbarát Hírportál

Sörösüveggel támadt a buszsofőrre egy ittas utas a 901-esen

2021. december 6., hétfő 13:24

Tavaly nyáron egy menetrend szerinti busz sofőrje nem engedett felszállni egy 26 éves ittas és jegy nélküli férfit Budapesten, aki ezért a vezetőre támadt, és a kezében lévő sörösüveget a járművet irányító fülke üvegének dobta – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A XI. kerület, Budafoki út és Hengermalom út kereszteződésénél található buszmegállóban 2020. július 4-én hajnalban egy 26 éves férfi ittasan felszállt a 901-es számú éjszakai buszra. Vele volt két ismerőse is. Az első ajtónál szálltak fel, azonban érvényes menetjegyük, illetve bérletük sem volt, ráadásul ittasak is voltak, ezért a buszvezető közölte velük, hogy nem utazhatnak a buszon.

Ekkor a férfi és a buszvezető között szóváltás alakult ki, a járművezető megpróbálta becsukni a busz ajtaját, amit azonban a részeg megakadályozott, és szétfeszítette, majd a járműről lelépett. Ezután a kezében tartott sörösüveget a buszvezető fülke üvegének dobta, és a sörösüveg széttört. A támadó ezután ismerőseivel együtt elhagyta a helyszínt, nem sokkal később azonban a rendőrök megtalálták őket.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a férfit garázdaság vétségével vádolja és arra tett indítványt, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével járjon el. Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság egy korábbi, más ügyben – szintén garázdaság miatt – kiszabott próbára bocsátást szüntesse meg, és a vádlottal szemben halmazati büntetésül közérdekű munka büntetést szabjon ki. A vádlott jelenleg más ügyben letartóztatásban van.

Rovatok