Index Vakbarát Hírportál

Lemond Völner Pál

2021. december 7., kedd 11:01

Nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte, azonban vállalja az ügy politikai következményeit, és a mai nappal lemond államtitkári posztjáról Völner Pál államtitkár – ismertette a politikus közleményét a 24.hu.

Mint azt megírtuk, a Legfőbb Ügyészség oldalán megjelent közlemény szerint Polt Péter legfőbb ügyész a hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Völner Pál képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.

Völner Pál országgyűlési képviselő az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, aki 2019 augusztusától a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztos is egyben.

A Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül rendszeresen alkalmanként 2–5 millió forintot kapott. Völner Pál a gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.

Völner Pál Facebook-fiókja 10 ezer követővel rendelkezik, de már nem elérhető.

(Borítókép: Völner Pál. Fotó:  Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok