Index Vakbarát Hírportál

Több autót is ellopott és totálkárosra tört egy ámokfutó Békésben

2021. december 10., péntek 19:39

Több autót is elvitt és összetört péntek hajnalban egy ámokfutó – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság. A 21 éves almáskamarási férfit őrizetbe vették.

Az elkövető hajnali háromnegyed három körül Almáskamaráson megjelent ismerőseinél, majd azt kérte a házasoktól, hogy vigyék el őt kocsival valahová. A pár nem akart ennek eleget tenni, mire a férfi mindkettejüket bántalmazta. A megfélemlített házasok ekkor megmondták neki, hogy hol az autójuk indítókulcsa, ő pedig elhajtott a járművel.

Nagykamaráson aztán nekiütközött egy biciklitárolónak és egy álló, kenyeret szállító teherautónak. Ezt követően rátámadt a teherautó sofőrjére, őt is megverte, majd elhajtott a járművel, amellyel aztán Kétegyháza határában árokba borult.

A baleset után bement egy tanyára, de amikor az ott lakó emberek mentőt és rendőrt akartak hívni, távozott. Kétegyházán végül beült egy utcán álló kisteherautóba, amelyben benne volt a kulcs és elhajtott vele. 

Az Almáskamaráson, majd Nagykamaráson és Kétegyházán történtekről a tevékenység-irányítási központ folyamatosan gyűjtötte az információkat, megosztva azokat a megye valamennyi rendőrével. Így derült ki, hogy az elkövető édesanyja Körösszegapátin lakik.

Emiatt a békési rendőrök Hajdú megyei kollégáik segítséget kérték, aminek meg is lett az eredménye: az ottani körzeti megbízott öt óra körül feltartóztatta az édesanyjához érkező férfit, akit előállítottak, majd jármű önkényes elvétele és testi sértés gyanúja miatt őrizetbe vettek  olvasható a közleményben.

(via MTI, police.hu)

(Borítókép: police.hu)

Rovatok