Index Vakbarát Hírportál

Digitális kormányzásra készül Márki-Zay Péter

2021. december 10., péntek 13:24

Megállapodás született az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter és a Polgári Platform (PP) civil szervezet között – tette közzé Facebook oldalán Somogyi Zoltán szociológus, az egyesület alapítója.

Mindez pedig egyrészt azt jelenti, hogy Márki Zay Péter, és a mögötte csoportosuló politikai erők letették a voksukat a digitális kormányzás mellett, amelynek kulcsszerepe lehet mind a korrupció elleni küzdelemben, az állam működésének jóval átláthatóbbá tételében, valamint a hazai oktatás és egészségügy reformjában.

A PP-vel kötött együttműködés másrészt arról szól, hogy az egyesület ellenzéki erőnek várhatóan lesz digitális kormányzásra vonatkozó programja.

Ennek megvalósíthatósági tanulmányát Márki-Zay Péter felkérésére a PP szakértői fogják elkészíteni. A digitális kormányzás stratégiai elemzése már rendelkezésre áll, amely a megvalósíthatósági tanulmány alapját fogja képezni. Ennek fontosabb elemeit Somogyi Zoltán a napokban az Indexen megjelent két részes írásában fejtette ki.

LÁTJUK, HOGY MIND AZ ÁLLAMI SZOLGÁLTATÁSOK MINŐSÉGÉBEN, MIND A KORRUPCIÓ ELLENI HARCBAN, ÍGY A NEMZETI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSAINAK CSÖKKENTÉSÉBEN ÓRIÁSI EREDMÉNYEKET LEHET A DIGITÁLIS KORMÁNYZÁSRA IS ÖSSZPONTOSÍTÓ POLITIKÁVAL ELÉRNI. VERSENYKÉPES MAGYARORSZÁG A JÓL MEGTERVEZETT DIGITÁLIS KORMÁNYZÁS ÉS POLGÁRAIT SZOLGÁLÓ ÁLLAM NÉLKÜL NEM VALÓSULHAT MEG

– írta a cikkben Somogyi Zoltán. 

A PP célja, hogy olyan programjavaslatot tegyen le az asztalra, - mindkét politikai oldal számára -, amely a nemzeti költségvetés kiegyensúlyozása és a lehető legjobb minőségű, hatékony és átlátható, azaz korrupciómentesített állami működés megteremtéséről szól.

Mindezt annak jegyében, hogy az egyesület meggyőződése, akárcsak az újabban politikai babérokra törő nagyvállalkozó Gattyán Györgyé, hogy a digitalizációt a 2022 utáni kormányzás egyik központi elemévé kell tenni.

(Borítókép: Márki-Zay Péter. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok