Index Vakbarát Hírportál

A taszári repülőtér leendő tulajdonosai beszállhatnak a focibizniszbe

2021. december 10., péntek 18:15

A repülőtér ingatlanait az állam Németh János és Cseke István cégének adja el, amellyel összekapcsolódik az Újpest Futball Club sorsa is.

Úgy tudni, hogy a kis pápai cég befektetői szerepet kapnak mind a használaton kívüli egykori katonai repülőtér, mind az eladósorba került futballcsapat megvételében. Arról már van kormányhatározat, hogy a taszári repteret a SGF Silu Global Fund Holding Zrt.-nek kell eladni. Ezt a céget pedig a Németh és Cseke Kft.-ben tulajdonos Németh János és Cseke István alapította még idén májusban.

A dolog úgy válik érdekessé, ha tudjuk, hogy a Siluban megjelent hat részvénnyel Kovács Zoltán László. A válogatott labdarúgó, az Újpest FC korábbi csatára nemrég még a MOL Fehérvár FC sportigazgatójaként tevékenykedett, nem árulta el, hogy milyen szerepet vállalt a cégben.

Az Újpest Futball Club eladásával kapcsolatos sajtóhíreket sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarták a Németh és Cseke Kft.-nél. Állítólag Némethék lennének a vevők, és a Silu hamarosan üzleti kapcsolatba kerül az FSG (Hungary) Holdings Kft.-vel. Utóbbi az a vagyonkezelő, amelyről megírtuk, hogy 4,45 milliárd forint indulótőkével alapította a kínai óriás, a Fosun, közelebbről a csoporthoz tartozó luxemburgi leány, a Fosun Sports Group S.á.r.L. A Fosun Európában komolyabb futballbefektetéseket hajtott végre, tulajdonosa a többek között a Wolwerhampton Wanderers Premier League klubnak, a Fosun-tulaj felesége pedig a svájci Grasshoppersben érdekelt.

A maszkbiznisz dobott nagyot a Németh és Cseke Kft.-n

korábban építőipari generálkivitelezéssel, illetve munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó cég a járvány kezdetén gyorsan váltott. Már az első hullám idején „tevékenyen részt vettek a különböző típusú védőfelszerelések és higiéniai termékek nagykereskedelmében”. A második hullámra már tudatosan készülve saját gyártóüzemet alakítottak ki Pápán, és beszálltak a maszkbizniszbe.

Az üzlet bejött, legalábbis 2020-as árbevételük 962 millióra nőtt az előző évi 577 millió után. A jelek szerint nem is állnak meg itt: nemrég új céget jegyeztek be, a Hunsolvent Vegyianyag Termelő és Kereskedelmi Kft.-t, amely szerves vegyi alapanyag gyártásával foglalkozik a cégjegyzék szerint. 

(via 24.hu)

(Borítókép: A polgári terminál épülete. Fotó: Varga György / MTI)

Rovatok