Index Vakbarát Hírportál

Litvániában lesz konzul Nagy Gábor Tamás, az I. kerület volt fideszes polgármestere

2021. december 11., szombat 13:50

Litvániában lesz konzul a fideszes Nagy Gábor Tamás, az I. kerület volt polgármestere – értesült a Telex. A lapnak nyilatkozó politikus elmondta, 16 évnyi országgyűlési képviselőség után kézenfekvőnek tűnt, hogy pályafutását a közszolgálatban folytassa.

Az I. kerület leváltott polgármesterét, - akitől az ellenzéki V. Naszályi Márta 2019-ben vette át a stafétát - elmondta, mindig érdekelte a külpolitika, Litvániát pedig kijelölték számára. Azt egyelőre nem tudja, pontosan mikortól irányítja a konzuli hivatalt.

Azt pénteken írta meg az Index, hogy összeférhetetlenség miatt mondott le fővárosi képviselői mandátumáról Nagy Gábor Tamás. Helyére a Fidesz országos választmánya Wintermantel Zsoltot, Újpest választókerületi elnökét jelöli.

Rovatok