Index Vakbarát Hírportál

Ismert színész ült abban az autóban, ami felborult az újpesti hatos karambolban

2021. december 11., szombat 18:06

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, hat gépjármű ütközött össze még 2021. december 7-én délelőtt fél 11 körül a IV. kerületi Árpád út 74. szám előtt. Az ütközés következtében egy gépkocsi felborult, és az első hírek szerint egy ember megsérült. 

Később kiderült, hogy a karambol miatt felborult autóban Pál Tamás, a Megasztár második évadának döntőse utazott. Mindez a színész közösségi oldalára feltöltött bejegyzésből derült ki, melyben az Index erről szóló cikkét is megosztotta

Az "egy ember megsérült" az én voltam. De egy karcolás nélkül úsztam meg a felborulást. Nekem jött a BMW-s, padlógázzal, állítólag még sárgában, de nekem már zöld volt, felborított és nekilökött még másik 4 autónak. Mentő bevitt, de nem volt semmi bajom, szóval jelentem, minden rendben. Köszönöm a helyszíni segítségnyújtást a mentősöknek, rendőröknek, tűzoltóknak, civileknek. Mindenki vigyázzon magára!

– fogalmazott posztjában Pál Tamás, aki 2014 óta a Veres 1 Színház társulatának a tagja, emellett szinkronszínészként is dolgozik. Többek között ő kölcsönözte a herceg magyar hangját a Szépség és a szörnyeteg 2017-ben megjelent élőszereplős filmváltozatában. 

Rovatok