Hétfőn Budapesten külföldi delegációk közlekedése miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
A hatóságok a delegációk miatt több forgalmas útvonalat, csomópontot időszakosan lezárhatnak, a közlekedést rövid időre megállíthatják. A korlátozások a BKK járatait is érintik, ezért hétfőn Budapesten a felszíni közlekedésben hosszabb menetidőkre kell számítani. Érdemes a metrót választani, illetve a szokottnál korábban útnak indulni.
Az I. kerületi Lánchíd utcát hosszabb időre, várhatóan 10 órától 22 óráig lezárják a közúti forgalom elől,
a 105-ös autóbusz módosított útvonalon közlekedik, a Clark Ádám tér és a Várkert Bazár helyett a 178-as autóbusz Alagút utca, Szarvas tér és Dózsa György tér megállóhelyein áll meg.
Hétfőn Magyarországra látogat Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, és csúcstalálkozón vesz részt a visegrádi országok miniszterelnökeivel. A tervek szerint a francia államfő kétoldalú megbeszélést folytat Áder János köztársasági elnökkel, majd Orbán Viktor miniszterelnökkel, azután csatlakozik a V4-ek kormányfői egyeztetéséhez.
(Borítókép: Emmanuel Macron 2021. december 10-én. Fotó: Thibault Camus / Pool / Reuters)