Index Vakbarát Hírportál

Legyen szíves abbahagyni a pufogást – ülésezett az Országgyűlés

2021. december 13., hétfő 15:20

Napirend előtti felszólalásokkal kezdődött az Országgyűlés őszi ülésszakának huszadik napja. Az ellenzék elsősorban Völner Pál ügyét emlegette, a kormánypártiak szerint a jobboldalon legalább van következménye az ilyen eseteknek.

Szabó Tímea azzal kezdte a napirend előtti felszólalásokat, hogy az elmúlt hetek történéseiből egy komplett Kékfény-adást össze lehet hozni, megemlítette a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány ügyét, a házelnök titkosszolgálatok előtt elhangzott beszédét, a Pegasus-kémszoftvert és Völner Pált.

A Párbeszéd frakcióvezetője szerint olyan a világon nincs, hogy a lemondott államtitkár megtarthatja képviselői mandátumát, és még végkielégítést is kap.

Európai demokráciákban az sem fordulhat elő, hogy Völner Pál főnöke, Varga Judit a helyén marad.

Szabó Tímea jelezte: az igazságügyi minisztert egy normális országban úgy penderítenék ki, hogy a lába nem érné a földet. Az ellenzéki képviselő leszögezte: ha Varga Judit tudott az ügyről, akkor bűnrészes, ha nem tudott róla, akkor alkalmatlan, azonnal le kell mondania.

A Párbeszéd társelnöke úgy fogalmazott, hogy „Orbán Viktor és a Fidesz egy bűnszervezetet működtet az ország házában”, kitérve arra, hogy még Áder János is a Pegasus-kémszoftver célpontjai között lehetett. Szabó Tímea felszólalása végén azt üzente, hogy áprilisban megbukik a kormány, és boldog karácsonyt kívánt.

Dömötör Csaba azzal kezdte válaszát, hogy az ellenzék olyan országot szeretne, ahol egy újságíró kérdezhet, mégis a legotrombább módon hajtják el azokat, akik kérdeznek.

Nem az öné a szó, bírjon magával, legyen szíves, próbáljon úgy viselkedni, mint egy felnőtt ember

– vetette közbe Kövér László Szabó Tímea bekiabálásainak hatására.

Dömötör Csaba szerint az alapítványi ügy nem érint kormányzati hatáskört, a Pegasust illetően a belügyminiszter minden tájékoztatást megadott, Völner Pál pedig kérte az Országgyűlést, hogy adja ki a mentelmi jogát.

Ez az eset felhívja a figyelmet a magyar közélet egy alapvető jellemzőjére, hogy a jobb- és a baloldal teljesen máshogy viszonyul a felelősség kérdéséhez.

Az államtitkár úgy látja, hogy a baloldalon nincs következmény. Ha Szabó Tímea szeretne valamit tenni a közpénzek védelmében, akkor azt ugyanilyen aktivitással tegye Kispesten, a Városháza környékén vagy a Momentum körül. Dömötör Csaba Márki-Zay Péterre is kitért, akiről elmondta, hogy a miniszterelnök-jelölt minősíthetetlen hangnemben beszélt a választókról, és ha meglátna egy lehulló falevelet, még azt is leostobázná.

Azt a költői kérdést szeretném feltenni, hogy honnan vették a bátorságot és felhatalmazást, hogy végigordibálják az államtitkár úr válaszát. Önök beszélnek demokráciáról, de a legelemibb tiszteletet nem adják meg sem a választóknak, sem a képviselőiknek. Mérsékeljék magukat, mert ez így nem lesz jó. Képviselő asszony legyen szíves abbahagyni a pufogást

– szólt közbe újra Kövér László.

Kinek és miért kell önkritikát gyakorolnia?

Visszautalva Szabó Tímea és Dömötör Csaba csörtéjére napirend előtt Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője arról beszélt, hogy az Országgyűlés méltóságát úgy lehet megőrizni, ha az olyan súlyos ügyeknél, mint Völner Pál esete, a kormányoldal képes önkritikus hangokra.

Nem szégyelli magát?

– tette fel a kérdést Dömötör Csabának. Keresztes László Lóránt hozzátette: az államtitkár Szabó Tímeának adott válaszában csak az ellenzéket gyalázta, és nem tudott önkritikus lenni.

„Lemondott az igazságügyi miniszter?” – kérdezte ismét Varga Juditra utalva. Keresztes László Lóránt szerint a Völner-ügy döbbenetes, a lemondott államtitkárt „velejéig korruptnak” nevezte. Az LMP frakcióvezetője hangsúlyozta: egy ilyen ügy után minimum önkritikus hangot kellett volna megengednie Dömötör Csaba államtitkárnak. Majd kifejtette: a kormányoldal magához méltón keretezte az idei parlamenti ülésszakot a Völner-üggyel. Felsorolta, mely más kormánypárti politikusok ellen indultak eljárások, említette Boldog Istvánt és Simonka Györgyöt is.

Keresztes László Lóránt emlékeztetett rá, hogy ezek a politikusok holnap szavazhatnak majd a parlamentben az embereket érintő fontos ügyekről.

Varga Judit miniszter asszony mikor nyújtja be a lemondását?

– zárta kérdésével az LMP frakcióvezetője.

Rétvári Bence államtitkár szerint a baloldalon semminek sem volt következménye az elmúlt harminc évben. Emlékeztetett rá, hogy az ellenzékben olyan jelöltek és politikusok vannak, mint Czeglédy Csaba, Cseh Katalin és Lakner Csaba. Az államtitkár hozzátette: az ő ügyeik miatt is lehetne önkritikus az ellenzék. A Völner-üggyel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a fideszes politikus lemondott, együttműködik a hatóságokkal, meg kell várni az eljárás végét. Rétvári Bence megjegyezte: a jobboldalon van következmény, a baloldalon nincs.

Arról is beszélt, hogy a járványhelyzetben hibát követett el a baloldal, amikor elbizonytalanította az embereket a vakcinákkal kapcsolatban. Megemlítette az MSZP-s Korózs Lajos kamuvideóját, aki nem kért érte bocsánatot, ahogy Gyurcsány Ferenc sem a 2006-os események miatt. Rétvári Bence megismételte, hogy a baloldalon még senki semmiért sem kért bocsánatot.

A párbeszédes Szabó Tímea többször is bekiabált az államtitkár felszólalása közben, mire Kövér László házelnök megjegyezte, hogy a képviselőnő vegye fel a maszkját és maradjon csendben.

Még vicces is lehetne

Arató Gergely szerint Völner Pál ügyétől hangos az ország, mindenki azt kérdezi, hogy miért pont az ő kezét engedték el, mit tudott a miniszter, a belügyminiszter, a miniszterelnök. A DK képviselője úgy látja, a dolog igazi szépsége, hogy Völner Pál oszlopos tagja volt annak az „államtitkári kórusnak”, amelyik a parlamentben válaszol, ledorongolva az ellenzéket többek között morálról prédikálva.

Most még egy, de áprilisban, a választás után minden ügynek utána fogunk járni. Az önök rendszere nemcsak azért bukik meg, mert rosszul vezetik az országot és végtelenül korruptak, hanem azért is, mert arcpirító módon képmutatók.

Répássy Róbert válaszában kifejtette, hogy Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak, az ügyészség független szervként teszi a dolgát, az érintett államtitkár azonnal vállalta a politikai felelősséget, és lemondott. Az igazságügyi minisztérium frissen kinevezett államtitkára ismertette: a tárcánál a szervezeti működési rendet jogszabályok szerint belső és nyilvános utasítások szabályozzák.

„Ha nem a hazámról lenne szó, még vicces is lehetne” – kapta meg a szót Z. Kárpát Dániel, utalva a kormány reakciójára Völner Pál ügyében. A jobbikos politikus szerint maffiaszerűen működő szervezetként összejátszottak a végrehajtási rendszerrel, intézményesített módon fosztottak ki embereket. A képviselő kiemelte, hogy a devizahiteleseknél pont a legszegényebbeknek nem segítettek. Felszólalása végén leszögezte: kormányváltás esetén minden ügyet ki fognak vizsgálni jogállami keretek között.

Répássy Róbert államtitkár válaszában felsorolta, milyen intézkedéseket hoztak a devizahitelesek támogatása érdekében. Az ellenzéki képviselő vádjait megalapozatlannak nevezte, a kormány intézkedéseiből fakadó könnyítéseket sok százezer család élvezheti.

Embertelen vs. érzéketlen

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában idézte a Budapesti Corvinus Egyetem rektorának, Lánczi Andrásnak egy 2015-ös kijelentését: „Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája.” Tóth Bertalan szerint a Fidesz „kiválóan teljesít”, mert az EU-ban már Magyarország a „legkorruptabb ország”, a fideszes politikusok újabb és újabb ügyekben „mutatják meg”, hogy cinikusak és meglopják a magyar embereket.

Arról is beszélt, hogy cinikusnak tartja azt a kormánypárti mondást, hogy a Völner-ügyben való gyanúsítás az ügyészség függetlenségét mutatná. Tóth Bertalan úgy véli, hogy ez inkább a Fidesz, „az embertelen önkényuralmi rendszer” képmutatásának bizonyítéka. Azt is mondta: elképesztő, hogy Völner Pár négymillió forintos végkielégítést kap. Az MSZP frakcióvezetője szerint tizenkét év fideszes kormányzás után odajutott az ország, hogy az emberek nélkülöznek, nincsenek megtakarításaik, nőtt a béregyenlőtlenség.

Tóth Bertalan azt mondta: véget kell vetni a Fidesz-rezsim ámokfutásának, de már csak néhány hónapra van attól az ellenzék, hogy változtathasson az emberek életén. Azt ígérte, hogy el fogják törölni a rabszolgatörvényt, a Fidesz „embertelen, korrupt, önkényuralmi rendszere” helyett pedig egy szabad, igazságos, szolidáris, valódi esélyeket teremtő, gondoskodó Magyarországot fognak építeni.

Dömötör Csaba államtitkár felsorolta: az Orbán-kormány hétezer milliárd forinttal növelte a nemzeti vagyon mértékét, újra ötven százalék fölé emelte a magyar tulajdon arányát a stratégiai szektorokban (bank, média, energetika), több mint hat százalékkal növekedhet a gazdaság, illetve harmadára csökkentették a munkanélküliek arányát, a nettó átlagkereset reálértéke 2010 óta hetven százalékkal emelkedett, csökkent a szegénységnek kitettek száma is.

Az ilyen eredményeket nem adják ingyen, nem adják könnyen. Kellettek hozzá munkahelyteremtő beruházások, adócsökkentések és az az alapelv, hogy jobban megérje munkából élni, mint segélyből

– fogalmazott Dömötör Csaba.

Az is elmondta: pár hónappal ezelőtt még nem tudták volna megmondani, hogy nézne ki a baloldal gazdaságpolitikája, de „most már sokkal tisztábba a kép”, mert Máki-Zay Péter programbemutató körúton van. „Elég szörnyű dolgokat mond” – tette hozzá az államtitkár. Eltörölné a rezsicsökkentést, nem támogatja a benzinár befagyasztását, nem támogatja a minimálbért – sorolta fel. Dömötör Csaba szerint Márki-Zay Péter tervei „érzéketlenek”, és „lassan nincs olyan társadalmi csoport, akit ne sértene meg”.

Innen üzenjük a kapitányuknak, hogy vagyunk azzal úgy pár millióan, hogy alacsonyabb energiaárakat szeretnénk, és zéró migrációt. Nem etetnek minket trágyával, és nem is tartanak minket sötétben. Egész egyszerűen egy olyan országot szeretnénk, ahol a magyar családok érdekei az elsődlegesek, nem pedig a multiké

– fejtette ki Dömötör Csaba. Azt is hozzátette, hogy Márki-Zay Péter tartja az irányt, „csakis lefelé” megy, az ellenzék pedig követi.

A fideszes Budai Gyula szerint Gyurcsány és Bajnai elfoglalta a Városházát. A kormánypárti politikus ezután a Városháza-ügyben előkerült hangfelvételekből idézett, és a Fidesz nevében lemondásra szólította fel Karácsony Gergelyt. Válaszában Fónagy János államtitkár rögzítette, hogy a főügyészség, a nyomozó hatóság és a rendőrség is teszi a dolgát, pálcát törni akkor lehet valaki felett, ha a bíróság jogerős ítéletet mond.

Kereszténydemokrata évértékelés

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője az évet értékelve elmondta: kihívások, veszélyek, fenyegetések voltak az idei évben. Példaként említette a világjárványt és az illegális migrációs nyomást. A helytállás képessége minősíti az embereket, az államot és a kormányzati szerveket is. Simicskó István szerint a válság mindenkiből kihozott valamit, a kormány, az egészségügyben és a védekezésben dolgozók, a rendőrök, illetve a katonák részéről a legtöbbet, a legmagasabbat.

Arról is beszélt a KDNP-s politikus, hogy óriási szükség lenne a nemzeti összefogásra, de nem láttak mást, mint azt, hogy a baloldal képviselői folyamatosan bírálták, támadták, hátráltatták a kormány munkáját, elbizonytalanították az embereket.

Simicskó István sérelmezte, hogy Márki-Zay Péter még „az ördöggel is összefogna”, ráadásul mindezt advent idején mondja a magát jobboldalinak, kereszténynek nevező politikus.

Nem a jóisten segítségét, kegyelmét kéri, hanem az ördöggel akar szövetkezni a hatalom megszerzése érdekében

– jelentette ki a KDNP-s politikus, aki ezt megdöbbentőnek tartja.

Tállai András államtitkár ezután lehetőséget kapott arra, hogy többek között elmondhassa: Magyarország a járvány okozta válság ellenére is Európa egyik leggyorsabban bővülő gazdasága.

(Borítókép: Kövér László. Fotó: Kovács Attila / MTI)

Rovatok