Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek egy 80 éves férfi ellen, balesetet okozott

2021. december 14., kedd 11:23

Vádat emeltek a 80 éves férfi ellen, aki rossz irányból hajtott fel az M85-ös autóútra, és ezáltal végül balesetet okozott.

A vádirat szerint a vádlott 2021 júniusában párjával utazott autójukban. Az M85-ös autóút nagycenki felhajtójánál a férfi – figyelmetlensége miatt – a Sopron felé vezető útra rossz irányból hajtott fel. 

A vádlott kb. 5 percet haladt a forgalommal szemben, amikor vele szemben érkezett egy tehergépjármű, valamint a tehergépkocsit szabályosan előző személyautó. A gépkocsit vezető sértettnek már nem volt lehetősége a vele szemben haladó autót elkerülni, így érintőlegesen ütközött a vádlott járművével, a szalagkorlátnak csapódott, majd még az éppen előzött teherautó oldalának is nekiütközött. A balesetet egy térfigyelő kamera is rögzítette: 

A balesetben a vádlott és utasa nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek, míg a szabályosan közlekedő jármű vezetője súlyosan megsérült. A férfi ellen az ügyészség közúti baleset okozása miatt emelt vádat. Vele szemben egy évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy tiltsák el a járművezetéstől.

(via Ügyészség)

Rovatok