Index Vakbarát Hírportál

A hülyeség nem alkotmányellenes

2021. december 14., kedd 17:37

Kilényi Géza a magyar jogásztársadalom egyik legszínesebb egyénisége, iskolateremtő professzora volt. Az első alkotmánybírák egyike lett, akik a „semmiből teremtettek valami újat”. A közigazgatás és a közjogi kodifikáció atyja gyakran ajándékozta meg közönségét egy-egy szellemes mondással. Tőle ered a szállóige: „A hülyeség önmagában nem alkotmányellenes.” A kiváló jogász öt éve, 2016. december 14-én távozott az élők sorából.

Kilényi Géza 1936. március 11-én született Gyulán, értelmi­ségi család­ban. Édesapja az Alsó-fehérkörösi Ármentesítő Társulat mérnöke volt, később a gyulai vízügyi igazgatóság egyik főmérnöke. Megfogalmazása szerint ebből kifolyólag Gyulán járt gimnázi­umba 1950 és 1954 között. A gimnáziumi éveket jellemezve elmesélte, hogy részt vett a Magyar Rádió irodalmi pályázatán, és iskolája előzetes vélemé­nyétől tették függővé, hogy a nyertesek közé kerül, vagy sem. Akkoriban is volt hittanokta­tás, de arra külön kellett beiratkozni. Egy tanárnő, aki kevésbé szívelte, ragaszkodott hozzá, írják be a kádervéleményébe, hogy hit­tanra jár. Az osztályfőnö­ke azt mondta, ezt nem kérdezték, ezért nem írjuk be. Így lett az irodalmi pályá­zat egyik nyertese.

Esze ágá­ban sem volt jogász­nak ta­nul­ni.

Inkább új­ságíró sze­retett volna lenni, de oda férő­hely hiányában nem vették fel. Aztán a Lenin Inté­zet filo­zófia szaka he­lyett válasz­totta a jogi kart.

Úgy fél tize­negy tájban állítottam be a Lenin Intézet Sza­badság téri székházába. Rögtön szóltak, hogy elvtár­sam, elkésett, a többiek már írják a dolgo­zatot. Mondtam, nekem nem kell ír­nom, kitűnő érett­ségim van, csak fel­vételi be­szélgetésre jöttem. Mondták, akkor rendben. Mondtam, nem egé­szen, mert engem tévedésből irányí­tottak ide. Egy darabig pró­báltak agi­tálni, aztán látták, hogy reménytelen eset vagyok, és háromszo­rosan lepecsételt bo­rítékban a kezembe adták a káderanyagomat. Ott áll­tam Budapest kellős közepén, és fogalmam sem volt, merre van a jogi kar épülete. A járókelők útba­igazítása alapján találtam az Egyetem térre. Az ötvenes években a mainál patriarchálisab­ban ment a felvételi. Egy alacsony szemüveges em­ber­kével futottam össze, mint utóbb meg­tud­tam, ő volt a dékáni titkár. Elmondtam neki, hogy engem téve­désből más­hova irányítottak. Szeme sem rebbent: kolléga, holnap jöjjön be fel­vé­telizni.

Megfogadta, ha a sors kiszámítha­tatlan aka­ratá­ból odavetődött, ak­kor már igyek­szik jó jo­gász lenni. 1956. no­vem­ber 4-én az egyetem nem­zet­őrség­é­nek tagjaként a díszterem felett, az erkély mellvéd­jei mögött fe­küdt egy társával, amikor né­hány méterre tőlük orosz tank szegezte rájuk az ágyúcsö­vet. Míg néhány barátja disszidált, 

ő kalandvágytól hajtva itthon marad­t.

A legfőbb ügyész még a jogi dip­loma megszer­zése előtt nevezte ki ügyésznek. Egy évet szolgált a Bu­dai Járási Ügyész­sé­gen, majd a Pest Me­gyei Fő­ügyészségre kerül­t. A járási ügyészségen általános törvényességi fel­ügyeleti és polgári jogi munkát is végzett, a megyei ügyészségen általános felügyele­tit, mert ott már voltak polgári ügyekre szakosodott ügyészek. Fél év múlva felrendelték a Legfőbb Ügyész­ségre, ahol tizenhárom évig dolgozott.

Amit a közigazgatásról tu­dok, azt jórészt ott tanultam meg

– jegyezte meg ügyészségi éveiről. 1968-ban az állam- és jogtudományok kandidátusa, 1978-ban a jogtudományok doktora címet szerezte meg. Az ügyészségen szerzett gyakorlati tapasztalatait az Állam­igazgatási és Szerve­zési Inté­zetben, az MTA Államtudományi Kuta­tá­sok Programirodájának vezetője­ként is kamatoztatta. 1981-től átvette a hazai köz­igazgatási kutatá­sok irányítását. Az Országos Távlati Kutatási Terven be­lül a közigazgatás to­vábbfejlesztésének komplex tudományos vizsgálatát végezték. Míg elődje megkérdezte az egyetemi tanszékektől, mivel akarnak foglalkozni, és abból állította össze a kutatási tervét, Kilényi megfordította az eljárást: elkérte a kormány­ jogalkotási program­ját, majd kiosz­totta a feladatokat. 

Nem hiányzott belőle a vagányság: ha kellett, saját beszámolójára írt észrevételt.

1986-tól az MTA Államtudományi Kutatások Programirodája igazgatója lett, 1984 és 1989 között pedig az Alkotmányjogi Tanács tagja volt. Tudatosan ké­szült az új alkotmány el­méleti megalapozására, de bi­zonyos játéksza­bályokat be kellett tartania. A legfontosabb játékszabály úgy szólt, hogy semmit sem szabad a nevén nevezni. Így lett 1968-ban a gazdasági reformból új gazdasági mechanizmus, vagy ahogy a politikai vezetés új alkotmányról sem akart hallani, legfeljebb annak továbbfejlesztéséről. Gondolta hát Kilényi Géza, legyen kedvük sze­rint, ezért kiadványsorozatot indítottak, amely Az alkotmány továbbfejlesztésének elmé­leti meg­alapozása címet viselte.

Pár évvel később már nem kellett titkolózni, 1988 végétől az új alkotmány kidolgozásáért és a közjogi kodifikációért felelős igazságügyminiszter-helyettes lett. A tárcát három jogtudós (Kulcsár Kálmán miniszter, Kilényi Géza és Sárközy Tamás miniszterhelyettes) irányította, amiért az Igazságügyi Minisztériumot akkoriban a professzorok mi­nisztériumának is hívták.

A rendszerváltó törvé­nyek tervezetét a parlament összes bizott­sága meg­tár­gyalta, én pedig az egyik bizott­sági ülésről a másikra jártam.

1989. november 23-án az első öt alkotmánybíró egyike lett. Később elmesélte, miért nem lett Erdő Péter alkotmánybíró:

Na­gyon nehéz volt semleges jelöltet találni, mert senki sem tudta, ki semle­ges, ki nem. Az is felmerült, hogy egy­házi körökből keresünk semleges jelöl­tet. Fel is hív­tam Paskai László bíboros urat, aki Erdő Pétert aján­lotta. Erdő Péter azonban két okból sem lehetett alkotmánybíró: egyrészt akkor még nem töltötte be a 45. életévét, másrészt ő kánonjogi és nem jogászdoktor volt. A református egy­ház Tőrös László zsinati jog­tanácsost ajánlotta. Végül mégsem egyházi képviselő, hanem egy legfelsőbb bírósági bíró került képbe. Solt Pál nevét Só­lyom László dobta be.

Kilényi Géza és Sólyom László között dőlt el, ki lesz az Alkotmánybíróság elnöke. Egyetlen szavazaton múlott, hogy nem ő. Eleinte rosszul is érezte magát, de ahogy belelendült a munkába, rájött, hogy „most a semmiből te­remtünk valami újat”. Büszkén említette, hogy az ala­pító ­atyák sok mindennek megve­tették az alapját. Kollégája, Holló András volt alkotmánybíró szerint Kilényi magas hivatástudattal, szinte szenvedéllyel volt alkotmánybíró. Ő érezte át talán a legjobban – néha kissé eltúlozva – az alkotmánybírói tisztség rangját, méltóságát. 

Nem hordta, hanem viselte a talárt, amelyben nem ment, hanem vonult a nyilvános hirdetésekre, és mandátumának végén ő volt az egyetlen alkotmánybíró, aki könnyek között vette le.

Csak úgy szórta magából a szellemesebbnél szellemesebb megjegyzéseket. Több szállóige is fűződik a nevéhez.

Örök vesszőparipája volt a kodifikáció minősége. Gyakran mondogatta, hogy egy kezén meg tudja számolni, hány jó kodifikátor dolgozik a minisztériumokban. Szerinte a jogszabály megalkotásának hét munkafázisa van, amelyek közül három-négy mindig hiányzik:

  1. A nemzetközijog-összehasonlítás. (Meg kell nézni, hogy a készülő norma összhangban lesz-e a nemzetközi szerződésekkel, bírósági gyakorlattal.)
  2. A helyzetfelmérés.
  3. A szabályozási koncepció. (Amíg nincs koncepció, fölösleges szövegezni. Be kell mutatni a közvetlen és közvetett költségkihatásokat, az esetleges károkat.)
  4. A szövegtervezet, amelyhez kodifikátorok kellenek.
  5. A parlamenti döntés-előkészítés. (Megfelelő időt kell biztosítani a képviselőknek, a bizottságoknak, hogy elmélyedjenek a témában.)
  6. Az előzetes, illetve utólagos normakontroll.
  7. A hatályosulási vizsgálat. („Ahogy a gyógyszereknek, a jogszabályoknak is van elsődleges és másodlagos hatásuk.” Márpedig a diszfunkciókat csak utólag lehet kiküszöbölni.)

Abban látom az alapvető bajt, hogy a rendszerváltás óta nem ala­kult ki tudományosan megalapozott koncepció az állam sze­rep­vállalásáról. Egyfelől hivatalos állásponttá vált a kis és olcsó állam kö­vetelménye, másfelől a társadalom – teljes joggal – hatékony és gyors működést, közrendet, közbiztonságot, közegészségügyet, színvonalasan működő intézményrendszert (például kórházakat és iskolá­kat), jól funk­ci­onáló környezetvédelmet, fogyasztóvédelmet, élelmiszer-biztonsági el­le­n­őrzéseket és még számtalan egyéb dolgot kér számon az államon. Az egyszerű állampolgárban nem tudatosodik, hogy ez a kettős követelmény valahogyan üti egymást.

1996-ban tanszékvezető lett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtu­do­mányi Karán, majd 2000 és 2006 között intézet­ve­zető egyetemi tanárként tevékenykedett. 2000-ben egészségügyi miniszteri biztossá nevezték ki, a posztot egy évig töltötte be. 2003–2004-ben a Köztársasági Etikai Tanács tagja volt. 2006-ban professor emeritusi címet kapott.

Szeretett tanítani és a tanítványai is szerették őt. Hallgatóit magával ragadta szigorú, széles látókörű és makulátlan pontosságot sugárzó előadói stílusa.

Életének utolsó évtizedében több szakmai elismerést is begyűjtött. 2009-ben kiemelkedő tudományos munkásságáért Akadémiai Díjat, míg 2014-ben miniszterhelyettesi, alkotmánybírói, oktatói és tudományos munkáját elismerve Deák Ferenc-díjat kapott.

Kilényi Géza 2016. december 14-én, életének 81. évében, hosszan tartó súlyos betegségben hunyt el. 2021-ben Zugló posztumusz díszpolgára lett.

(Borítókép: Kilényi Géza beszél a Parlament Delegációs termében 2009. április 3-án. Fotó: Soós Lajos / MTI)

Rovatok