Index Vakbarát Hírportál

Bejelentkezett egy új miniszterelnök-jelölt

2021. december 16., csütörtök 18:33

Varga-Damm Andrea szerint az Orbán-rendszert le kell bontani, de az utóbbi időben az ellenzék bebizonyította, hogy a kormányzóképességnek még a látszatát sem tudja felmutatni, programjuk nincs, az előválasztást arra használták fel, hogy elmondják egymásról, kik a korruptak és alkalmatlanok.

Az ellenzéki politika a milliárdosok kampányává züllött, amely egyértelműen azt mutatja, hogy győzelem esetén a mostani támogatóknak majd az adófizetők pénzéből kell hálálkodni.

A korábban a Jobbik színeiben politizáló, ma független országgyűlési képviselő Reformerek néven hozott létre pártot, amelynek saját megfogalmazása alapján az élni és élni hagyni a programja, valódi kereszténydemokrata értékválasztással, ami egyesül a kisgazda gondolkodásmóddal, annak nemzetmentő küldetésével.

Varga-Damm Andrea hangsúlyozta, hogy a politikai messiások kora lejárt, az országnak olyan, menedzsmentszemléletű, jól szervező családanyára van szüksége, aki képes egybefogni a nemzetet.

A politikus bejelentette: a Reformerek elnöksége úgy döntött, hogy a 2022-es választáson ő lesz a közösség miniszterelnök-jelöltje. A párt Varga-Damm Andrea spórolt pénzéből plakátkampányt indít olyan üzenetekkel, mint „Gyűlölet helyett béke”, „Lopás helyett gyarapodás” vagy „Káderek helyett szakértelem”.

Rovatok