Index Vakbarát Hírportál

A dílerek az amfetamint a darknetről rendelték, a többit maguk termelték meg

2021. december 16., csütörtök 10:33

A rendőrség amfetamintért ment, de egy egész ültetvényt is találtak, illetve házhoz ment hozzájuk egy vevő is – adta hírül a rendőrség.

A rendőrségi portál beszámol róla, hogy német kollégáik jelezték nekik, hogy a darknetes piactérben rendelt 3 kilogrammnyi amfetamin érkezése várható Németországból egy ismeretlen magyarországi címre.

A hazai hatóság a csomagküldő szolgálattal együttműködve órákon belül azonosította a csomag érkezési helyét, majd 2021. december 13-án közös egy vasi faluban lecsaptak a megrendelőre. 

Az akcióban a nyomozók elfogták a címzettet, és lefoglalták a külföldről érkezett csomagot. A házban tartott kutatásban kiderült, hogy a valós megrendelők csak segédnek alkalmazták Z. Tamásnét, aki átvette a küldeményt. A legnagyobb meglepetésre az egyik megrendelő, a 31 éves soproni lakos, T. Martin a rendőri akció alatt megjelent a lakásban, ahol őt elfogták. 

Arra is rájöttek a rendőrök, hogy Z. Tamásné nem csak egy stróman, hiszen a címén, a garázsban egy precízen kiépített, szüretelést követő állapotban lévő, marihuána ültetvényt, a szárítón és az ingatlan különböző részein 3 kilogramm marihuánát, 85 edényt növénycsonkkal, adagoló eszközöket, infralámpát, szellőztető berendezéseket, folyékony tápoldatot találtak a helyszínelő rendőrök. Az ültetvény megtalálása után Z. Tamásné férjét és fiát KR egységei elfogták, ez utóbbit később őrizetbe vették.

A nyomozók nem álltak le, forrónyomon folytatták a munkát és beazonosították a kábítószercsomag másik megrendelőjét, a 29 éves L. Ákos soproni lakost, akinél porciózásra alkalmas simítózáras fóliákat, nagyjából 20 kilogramm „felütő” fehér porállagú anyagot, szennyezett mérleget, valamit 2 millió forintot és 3 ezer euró készpénzt foglaltak le.

A kihallgatásokkor a gyanúsítottak részleges beismerő vallomást tettek, majd a rendőrök megállapították, hogy a soproni fiatal egy hónapon belül összesen 6 kilogramm amfetamin rendelt Németországból, a fizetés módja pedig kriptovaluta volt.

(via Police.hu)

Rovatok