Index Vakbarát Hírportál

Az utolsó pillanatban ugrott el a sofőr a becsapódó kisteherautó elől

2021. december 17., péntek 08:50

Még 2021. december 8-án reggel rögzítette a Magyar Közút Nonprofit Zrt. egyik forgalomfigyelő kamerája azt, hogy egy kisebb balesetet szenvedett autós az M0-s autóút 11-es főúti csomópontjában telefonon kér segítséget, miközben a járműve körül sétál. 

Ekkor egy másik jármű váratlanul nagy erővel belecsapódott autójába, a várakozó sofőr pedig csak az utolsó pillanatban tudott a szalagkorlát mögé beugrani, elkerülve így a frontális ütközést – tájékoztatta közleményében szerkesztőségünket a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 

Mint fogalmaznak, a becsapódó jármű vélhetően a kihelyezett elakadásjelző háromszöget próbálta meg határozott mozdulattal kikerülni a múlt szerda reggeli esetnél, így azonban a szalagkorlátnak ment, és onnan sodródott a csomópont előtt álló járműbe. 

Rovatok