Index Vakbarát Hírportál

Tizenkétezren fordultak a múlt héten influenzás tünetekkel orvoshoz az NNK szerint

2021. december 17., péntek 09:47

December 6. és 12. között 12 100-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint – közölte pénteken közzétett jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

A közleményből kiderül, hogy az influenzavírust már kimutatták a laboratóriumi mintákban. Az orvoshoz forduló betegek

Mint írják, a 49. héten elvégzett vizsgálatok az influenza A vírusát mutatták ki két esetben is. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának nyugalmazott vezetője a napokban azt mondta, hogy az idei enyhébb járványügyi intézkedések, illetve az újonnan megjelent influenza-vírustörzsek miatt Magyarországon a korábbiakhoz képest ebben az évben sokkal súlyosabb influenzajárványra lehet számítani. Emlékeztetett: a magyar lakosságnak általában a negyede fertőződik meg influenzavírussal, de tavaly ez az arány gyakorlatilag nulla volt, viszont az előrejelzések 30-40 százalékos, rendkívül magas fertőzöttségről szólnak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértője szerint egyszerre is beadható a koronavírus és az influenza elleni oltás, hatásfokukat nem befolyásolja az egybeesés. Siddhartha Datta, a WHO európai regionális vakcinatanácsadója azt mondta, hogy bárki megkaphatja a két vakcinát együtt, nem csökken egyik oltóanyag hatásossága sem.

(Borítókép:  Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok