Index Vakbarát Hírportál

Haladékot kaptak az oltatlan tanárok, december végéig felvehetik még a vakcinát

2021. december 18., szombat 20:40

December 31-ig felvehetik a vakcinát azok a tanárok, akik az oltás kötelezővé tétele ellenére sem tették meg ezt – közölte az RTL Híradója. 

Akik eddig nem oltatták be magukat, azt gondolom, hogy most már nagyon kevesen fogják meggondolni. De a remény hal meg utoljára

–  kommentálta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke.

Hozzátette: az eddigi adatok alapján úgy tűnt, hogy a tanárok 5-6 százaléka nem tervezte beoltatni magát, de a friss adatok szerint a valóságban ennél kevesebb pedagógust kell majd kényszerszabadságra küldeni az oltás hiánya miatt. Budapesten és a nagyvárosokban általában nem lesz probléma, a nagyobb intézmények helyettesítésekkel, csoportok összevonásával minden foglalkozást meg tudnak majd tartani.

Mindeközben szombaton Devecseren tartottak egy szimpátiatüntetést oltatlan tanárok mellett, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke pedig arról beszélt, hogy szerintük lehetnek olyan iskolák, ahol január 3-ától kezdve már csak gyermekfelügyeletet tudnak biztosítani a pedagógusok kiesése miatt

(via rtl.hu)

Rovatok