Index Vakbarát Hírportál

Karikó Katalin 50 ezer eurót ad a koronavírus miatt árván maradt gyermekeknek

2021. december 20., hétfő 08:33

Ötvenezer eurót, átszámítva mintegy 18 millió forintot ajánlott fel Karikó Katalin a koronavírus miatt árván maradt gyerekek számára a Regőczi Alapítványon keresztül – számolt be róla a közmédia. Ez az összeg a nemrégiben neki ítélt Bolyai-díjjal járó pénzjutalom fele.

Karikó Katalin a példaértékű cselekedet mellett megemlékezett azokról az egészségügyi dolgozókról is, akik mindennap a saját életüket kockáztatják a betegek gyógyításáért. A tudós elmondása szerint elolvasta a Regőczi Alapítvány programját, ennek alapján úgy döntött, hogy megsegíti az árván maradt gyermekeket a jelzett összeggel.

A Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányban vasárnap estig több mint 345 millió forint gyűlt össze, az adományvonalon pedig az ünnepek alatt is lehet támogatni az árvákat. A Regőczi Alapítványt Áder János államfő és felesége, Herczegh Anita idén tavasszal hozta létre a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekek segítésére.

Mint ismert, az adományozásban mások mellett Ferenc pápa is részt vett, ő egy Szent József-szobrot küldött, amelynek az elárverezéséből származó pénzt szintén az árva gyermekek javára fordítják.

(via hirado.hu)

Rovatok