Index Vakbarát Hírportál

Novák Katalin: támogatjuk az otthonok felújítását, az otthonok vásárlását

2021. december 21., kedd 11:58

A kormány segíti a családokat az otthonteremtésben, hangsúlyozta a családokért felelős tárca nélküli miniszter, Novák Katalin a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban. 

Minden család számára fontos, hogy saját tulajdonú otthonban élhessen és ott nevelhesse a gyermekeit. Ezért a gyermekvállalás előtt álló fiatalokat, valamint a már gyermeket nevelő családokat is segíti a kormány, hogy otthont vásárolhassanak maguknak vagy építkezhessenek

– mondta a politikus.

A miniszter emlékeztette rá, hogy 2015-ben bevezették a csok-ot, amelyen keresztül már 200 ezer családnak segítettek, majd felhívta a figyelmet, hogy csok mellett van falusi csok is, amelyet nagyon kedvelnek, és sokan éltek már vele. Emellett felidézte, hogy bevezették az otthonfelújítási támogatást és az ehhez kapcsolódó otthonfelújítási kölcsönt, amely szintén nagyon népszerű.

Tehát támogatjuk az otthonok felújítását, az otthonok vásárlását a rendelkezésünkre álló lehető legtöbb eszközzel, hiszen számunkra fontos az, hogy a gyerekek saját tulajdonú otthonban, minél jobb körülmények között nevelkedhessenek

– foglalta össze a miniszter.

Rovatok