Index Vakbarát Hírportál

Nyolcszázmilliós adócsalással vádolt bűnszervezetet kapcsoltak le Pécsett

2021. december 22., szerda 11:33

A költségvetésnek 820 millió forint kárt okozó, személybiztonságra és takarításra szakosodott budapesti bűnszervezet három irányítóját tartóztatták le Pécsen – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-t.

Kuperczkó Adrienn közleményében azt írta: a bűnszervezet szövevényes cégláncolatban tüntette el az áfát és a foglalkoztatás után fizetendő adót, és ezzel a költségvetésnek 820 millió forint kárt okozott. A bűnözői csoport húsz tagját hallgatták már ki gyanúsítottként, a három irányítót pedig letartóztatták.

A gyanú szerint a bűnszervezet többszintű cégláncolatot működtetett, kiterjedt alvállalkozói hálóval. A cégek egy része valódi tevékenységet nem végzett, nem volt meg a szükséges technikai és személyi hátterük sem, és a cégeket külföldi strómanok vezették. A ténylegesen a szervezet más szintjein dolgozó munkavállalókat névleg ezekhez a társaságokhoz jelentették be, és az adót, valamint a járulékokat nem fizették meg utánuk.

A kamucégek fiktív szolgáltatásairól kiállított számlák ellenértéke is a fővállalkozókhoz került, akik a nettó munkabérek kifizetése után maradó összeget – az áfa megfizetése nélkül – szétosztották maguk között – írták.

A nyomozók huszonhat helyszínen húsz gyanúsítottat állítottak elő és hallgattak ki, köztük a bűnszervezet három irányítóját, utóbbiak letartóztatását elrendelte a bíróság. Húsz ingatlant, mintegy negyven gépjárművet, céges tárgyi eszközöket, vevőköveteléseket és számlapénzeket foglaltak le vagy vettek zár alá a nyomozók.

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt folyik a nyomozás – jelezte a sajtóreferens.

Rovatok