Index Vakbarát Hírportál

Novák Katalin: Mérlegeltem, hogy fel tudok-e nőni a feladathoz

2021. december 22., szerda 19:04

A politikus végül családjával közösen döntötte el, hogy igent mond a felkérésre, és úgy véli, hogy jelöltsége minden magyar nő számára üzenet lehet.

Mint arról korábban beszámoltunk, Novák Katalin jelenlegi családokért felelős tárca nélküli minisztert jelöli a Fidesz köztársasági elnöknek.

A politikus szerint jelöltsége már tulajdonképpen hivatalosnak is tekinthető. A TV2 reggeli műsorában mindezt azzal indokolta, hogy a következő köztársasági elnököt még a mostani összetételű parlament fogja megválasztani, és miután a Fideszben és a KDNP-ben is egyetértés van a személyét illetően, bízik a pozitív kimenetelben. Parlamenti döntés egyébként március 15-én lehet, Áder Jánostól a tisztséget pedig május 10-én veheti át.

Az, hogy én lehetek Magyarország első női köztársasági elnöke, önmagában édes teher és felelősség is egyben. Van egy elképzelésem arról, hogy egy köztársasági elnöknek mi a feladata az ország első polgáraként, és mérlegeltem, hogy fel tudok-e nőni a feladathoz

– jelentette ki Novák Katalin, hozzátéve, hogy végül férjével és három gyermekével közösen hozta meg azt a döntést, hogy igent mond a felkérésre.

A családokért felelős tárca nélküli miniszter beszélt arról is, hogy jelöltsége egyfajta üzenet a magyar nők és férfiak felé, amely bizonyítja, hogy egyik nem számára sincs lehetetlen vagy felső határ.

Reagált a támadásokra

Az ellenzék gyorsan és hevesen reagált Novák Katalin jelöltségére, a különböző véleményeket ebben a cikkben szedtük össze.

A miniszter a következőképp nyilatkozott az őt ért támadásokról:

A baloldali politikusok nem tisztelik a nőket, ennyi

– mondta Novák Katalin, megjegyezve, hogy eddigi pályafutása alatt sikerült a személyeskedést elkerülnie, és bízik benne, hogy ez a jövőben sem lesz másképp.

Arra a kérdésre, hogy államfőként miként tud majd objektív, független döntéseket hozni annak ellenére, hogy a Fideszből érkezik, azt felelte, hogy nemzetközi szinten is számos példa van hasonlóra, így ezt nem látja akadálynak.

„Ugyanazt várom el magamtól, mint amit egyébként egy köztársasági elnöktől, ez pedig nem más, mint az Alaptörvény szerinti eljárás“ – tette hozzá a politikus.

Ahogy azt már korábban megírtuk, Novák Katalin szerda délután jelentette be, hogy december 31-ével lemond a családokért felelős miniszteri tisztségéről, és minden erejével az előtte álló új feladatra koncentrál.

(Borítókép: Gombkötő Emma / Index)

Rovatok