A KSH 2011-es népszámlálási adatai alapján Magyarország lakosságának több mint fele kereszténynek, ezen belül 39 százalék katolikusnak, 14 százalék reformátusnak vallja magát. Bár ezzel nem vagyunk a mélyen vallásosnak tekinthető országok élvonalában (mint például Lengyelország), mégis kijelenthető, hogy a lakosság többsége hívő és keresztény. Tehát a közeledő karácsony spiritualitása nem áll távol a magyaroktól, még ha úgy is tűnik, hogy a szeretet ünnepén a plázák vannak tele, és nem a templomok.

A közelgő ünnepek alkalmával két pappal beszélgettünk a karácsonyról. Dr. Thorday Attila, az Újszegedi Plébánia katolikus plébánosa szerint december 24-e egyik fontos mondanivalója lehet a méltóság, Iván Géza enyingi református lelkész azt mondja, azzal kezdődik a karácsony, hogy Isten a Földön van. Szavaik, gondolataik segíthetnek az ünnep előtt felpörgetett állapotot hirtelen lelassítani, a nyugalom pillanatait megszentelni. A beszélgetésből az is kiderül, hogy ünnepli két lelki vezető az ország távoli pontjain, a Balatonnál és Szegeden az egyik legnagyobb keresztény ünnepet.

Mit jelent önöknek a karácsony?

Iván Géza: Minden évben más és más válik fontossá karácsonyi üzenetből. Lehet, hogy az a kényszer van mögötte, hogy ugyanarról nem lehet mindig ugyanazt elmondani. Olyan ez, mint amikor egy könyv vagy film is mindig egy kicsit más arcát mutatja, valahányszor elé ülsz. A lényeg nem változik, és bár hiába tudod, mi a történet vége, mégis egy apró részletre vagy akár egy szóra rácsodálkozol, hogy jé, ezt eddig észre se vettem! Az idei karácsony most nekem a meglepetés ünnepe. Valami annyira szokatlan és olyan váratlan dolog történt, aminek a meglepetés erejét paradox módon csak tovább növelte, hogy Krisztus testet öltése előtt már annyi próféciát kapott róla a világ. József Attila írja, hogy „megkerültem érte a világot, de Isten végig itt állt a hátam mögött.”

Annyi önjelölt megváltó jött és ment a történelem során, és ma is annyian vindikálják maguknak a jogot, hogy megváltóként tiszteljék őket akár a gazdasági vagy politikai elitben, akár a közvetlen környezetünkben, hogy a karácsonyi inkarnáció, az Ige testet öltésének üzenete igazi meglepetésként hangzik: Halihó, ébresztő, az igazi Megváltó már rég itt áll a hátatok mögött! Se más megváltó után ne futkározzatok, se ti ne vegyétek fel a megváltó jelmezt, mert csak röhejessé teszitek magatokat. A Megváltó már megszületett. Ez akkora öröm, hogy maguk az angyalok jöttek le, hogy hirdessék a betlehemi pásztoroknak.

Thorday Attila: Lényegét tekintve születésnap. Akit szeretünk, annak születésnapját örömmel ünnepeljük, hiszen nagyszerű, hogy ő van, és velünk van. Alkalom arra, hogy kifejezzük iránta való szeretetünket. Így van ez karácsonykor is, amikor – mily' megrendítő belegondolni és nehéz szavakba önteni – a mindenek teremtője, a láthatatlan, fölséges Isten eljött közénk.

Mit üzenhet az ünnep a mai embernek?

I.G.: A „szeretet ünnepe” nekem ugyanolyan egy suta címke karácsonyra, mint az ilyenkor sokszor bájgúnár mosollyal is körített „kellemes ünnepeket” langymeleg jókívánsága. Az emberi szeretetünk annyira kiszolgáltatott érdeknek, hangulatnak, látszatnak, miegyébnek, olyan személyválogató, hogy sok ünnepelnivalót nem látok benne. Karácsony ennél sokkal többet hirdet. Egyszer, amikor Michelangelo egy hatalmas kőtömbön kezdett el dolgozni, megkérdezték tőle, mit csinál. Ő azt válaszolta, hogy kiszabadítja az angyalt abból az otromba kőtömbből.

Karácsonykor azért született bele az isteni szeretet az emberi testbe, hogy kiszabadítson minket abból a kövületből, amibe belekövesedett, belemerevedett az életünk. Többek között amiatt, hogy annyira nem tudunk jól szeretni. Se Istent, se egymást. A bűn, amit ugyanúgy tabusítottunk, mint például a halált, ezt is jelenti. Rossz irányba nézünk, ezért rossz irányba is tartunk. Karácsony egyik mai üzenete az, hogy bármennyire is akarunk, mi nem tudunk megistenülni, de nem is kell, mert az Isten vált emberré. Itt van mögöttünk, és még türelmesen vár, hogy odaforduljunk felé. Ember a Marson? Van ennél is nagyobb: Isten a Földön. Itt kezdődik a karácsony.

T.A.: Ha felfogjuk és elfogadjuk ezt a hittitkot, az felmutatja emberi mivoltunk méltóságát. Nem akármilyen teremtmények vagyunk a világegyetemben, hanem olyanok, amilyent maga Isten is felvállalt! Ő maga is ilyen emberi testben járt-kelt, dolgozott, megtapasztalt sikert és sikertelenséget, miként mi magunk is. Ha így tekintek önmagamra, akkor hála és büszkeség tölt el. Ráadásul arra is rádöbbenek, hogy minden embertársam a földön ugyanilyen méltóságban részesült. Bőrszínüktől, kultúrájuktól, vallásuktól, emberi képességeiktől és eredményeiktől függetlenül Jézus őket is testvéreinek tudja, így hát – szimpátia ide vagy oda – nekem is testvéreim, hiszen egy Atyánk van, akit Jézus az ő mennyei Atyjának nevezett. Ez az alapja az emberi nem egységének.

Csoda volt Jézus fogantatása?

I.G.: Igen, ráadásul megismételhető csoda. Megismétlődik minden egyes alkalommal, amikor a testté lett Krisztusban való hit megfogan valakiben. Einstein egyszer azt mondta, hogy minél többet ért meg a természet törvényszerűségeiből, annál több minden van, amit nem ért. Lehet az értelem mindenhatóságában is hinni, csak közben legyen annyi bátorságunk is, amennyi a fenti einsteini idézetben van. Krisztus fogantatása csoda, de csoda az is, ha irracionális volta ellenére hinni kezdesz Jézusban. A lényeg a folytatásban, a megtapasztalásban van, abban, hogy a krisztushit működik. Most, a 20-as években úgy tűnik ennek a hitnek a legnagyobb kihívója a technológiába vetett hit. De utóbbi nem ad megváltást, mert az emberi kreativitás mindenhatóságának illúziója csupán.

T.A.: Meggyőződésem, hogy minden ember születése Isten és ember együttműködéséből fakad, hiszen férfi és nő részt vállal a teremtés isteni művében: testünk a teremtett világhoz tartozik, és szüleinktől kapjuk, ám amit emberi léleknek nevezünk, az alapvetően Istenhez fűz bennünket. Jézusban feltárult Isten benső világa, aki egyedülvaló és mégsem magányos. A Fiú öröktől fogva létezik, de időben és térben való létezést vállalt, úgymond „megtestesült”. Ahhoz pedig, hogy hús-vér ember legyen, aki egy közülünk, aki magáról mint Emberfiáról szólt, anyaméhben fejlődött mint minden ember. Ő tehát annyiban jött különleges módon e világba, hogy aki nem a teremtett világ része, az a tér és idő kereteibe lépett, hogy embertársunkká, úgymond testvérünkké legyen. Ez maga a felfoghatatlan misztérium! Nem mi találtuk ki, hanem szembesültünk Isten emberszeretetével.

Véletlenül született szegény családba Jézus?

I.G.: Nem vagyok benne biztos, hogy Józsefék szegények voltak, az biztos, hogy ácsként el tudta tartani a családját – ha nem is dúskáltak az anyagiakban. Születésének körülményei szegényesek voltak ugyan, de azt nem olvassuk a Bibliában, hogy a földi családja is szegény lett volna. Az, hogy gazdag lévén szegénnyé lett, hogy mi az ő szegénysége által meggazdagodjunk, nem az anyagiakra vonatkozik, hanem arra, hogy azért mondott le isteni hatalmáról, hogy a kereszten megváltson minket, és mi ebben a megváltásban a teljes élet gazdagságát, másként fogalmazva: az élet tágasságát fedezhessük fel.

T.A.: Egyrészt, meggyőződésem szerint semmi nem véletlen, hanem Isten üdvösségünket munkáló tervébe illeszkedik. Másrészt tudni való, hogy a szegénység viszonylagos fogalom. József közismert mesterember lehetett, akinek háza és műhelye volt Názáretben, hiszen később Jézust is a názáreti ács fiának tekintették. Ráadásul családfája Dávid királyig visszavezethető, vagyis királyi sarj. Ez persze nem jelentett anyagi kiváltságot, ám a korabeli vallási életben fontosnak tekintették. Amikor a népszámlálás miatt Betlehembe kellett menniük néhány napra, akartak és tudtak volna helybéli panzióban megszállni, de már foglalt volt mindegyik. Heródes népirtását megsejtve távoli vidékre költöztek, s csak évek múlva, a diktátor halála után telepedtek le ismét lakhelyükön, Názáretben. A Szentcsalád szerintem a korabeli dolgos emberek életszínvonalán élt. Jézus úgy élt és emberileg növekedett, mint kortársai.

Hogy telik református lelkészként, katolikus plébánosként az ünnep?

I.G.: Lehet, hogy illúzióromboló, de a materiális oldalával kezdem. Az idei évben több ünnepnap is vasárnapra esik, ezért egy lelkésznek, főleg, ha több gyülekezetben tart ilyenkor istentiszteletet, ez egy nyugalmasabb karácsonynak ígérkezik, amikor több időt tölthet majd a családjával. A tavalyi teljes lezárás után, és a jelenlegi részleges lezárás alatt (egy sor heti és rendkívüli gyülekezeti programot elhalasztottunk) jobban várom a karácsonyt, mint a korábbi években. Nagy segítség itt Enyingen, hogy a gyermekkarácsonyi műsorért a gyülekezet hitoktatói és iskolánk zenetanárai felelnek. De szerintem lelkészcsaládokban a karácsony leginkább a lelkészfeleségek és lelkésznők számára kihívás, lehet, hogy inkább őket kellene megkérdezni, arról, hogyan is telik a karácsonyuk.

Sokan jönnek ilyenkor templomba, akik máskor ritkábban, ezért a karácsony a többi sátoros ünnephez hasonlóan komoly lehetőség arra, hogy olyan élményt szerezzenek, ami esetleg gyakrabban visszacsalja őket a gyülekezetükbe. Fontos, hogy ez igazi, a szirupos szentimentalizmustól mentes legyen. Szóval a tavalyi felemás-távmunkás karácsony után nagyon várom az ideit.

T.A.: A plébános a plebs, vagyis a nép között él. Papként én is szolgálati lakásban lakom, a templom szomszédságában, hogy lehetőleg mindig elérhető legyek. Anyagi javakat nincs értelme felhalmoznom, mert kinek tenném, ha nincs családom, amire pedig szükségem van, azt nagylelkűen összeadják a rám bízott hívek. A szellemi és lelki javakat, amik az ember életéhez szintén elengedhetetlenek, azt végső soron Istentől kapom, de az embereken keresztül: olvasva, beszélgetve, utazva én is tapasztalatokat gyűjtök, és abból gazdálkodom. Tanítom és vezetem a reám bízottakat, illetve, akik szívesen fogadják tőlem a tanítást. Az ünnepekre való templomi előkészületek hamar elkezdődnek: az adventi időszakban nemcsak esténként, hanem hajnalban is tartunk úgynevezett roráte szentmisét, amire a buzgó hívek szép számmal eljönnek. A gyerekekkel elkezdtük a próbákat a betlehemes játékra, amit 24-én délután mutatnak be a templomban. Ez egyfajta misztériumjáték, amiben eljátsszák Jézus születése történetét. Tartunk éjfélkor is igen hangulatos szentmisét, ami sokak számára jelent vallási élményt.

Van-e olyasmi, amit átmentettek a gyerekkori karácsonyokból?

I.G.: A havat sajnos nem sikerült, de a karácsonyi dalok, a csillagszórók illata, az ünnepi hangulat elkísértek.

T.A.: Annak idején magam is részt vettem a templomban tartott betlehemes játékban, megjegyzem: mindig a kispásztor szerepét kaptam, mert annak nem kell szöveget mondania. Odahaza esténként egy fohászra összejött a család, amikor az adventi koszorú gyertyáját meggyújtottuk. Manapság, másfél szobás szolgálati lakásomban nem állítok és díszítek fel fenyőfát, mert én is alig férek el benne a sok könyvem között, de nem is igénylem, hiszen a templom az a közösségi tér, ahol a karácsonyi hangulatot igyekszünk megteremteni, és én otthon vagyok benne. Mifelénk az a szokás alakult ki, hogy a templomba szánt 4-5 méteres fenyőfákat a hívek a saját kertjükből ajánlják fel; azokat erőteljes férfiakkal megyünk kivágni, utánfutóval elhozni, ügyesen felállítani és gondosan feldíszíteni sokak örömére.

Veszik vagy kézzel készítik az ajándékokat szeretteiknek?

I.G.: Az elsőre a válasz igen, a másodikra pedig: igen, szeretnék.

T.A.: Az ajándékozási láz rajtam sosem vett erőt, manapság is csak jelképesen, egy-egy jó könyvet adok ajándékba, és nem is vágyakozom különös dolgokra. Úgy tűnik, nem ez a szeretetnyelvem. Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy ne énekeljem legkedvesebb karácsonyi énekemet, amelynek szövegét és dallamát is Gárdonyi Géza írta:

„Fel, nagy örömre, ma született, aki után a föld epedett.

Mária karján égi a lény, isteni Kisded Szűznek ölén.

Egyszerű pásztor térdeden állj, mert ez az égi s földi király!”

(Borítókép: A karácsonyi éjféli szentmise résztvevői a bujáki Tours-i Szent Márton-templomban 2018. december 24-én éjszaka. Fotó: MTI / Komka Péter)