Index Vakbarát Hírportál

Válaszolt a történelemtanár Kásler Miklós karácsonyi levelére

2021. december 26., vasárnap 18:16

Az emberi erőforrások minisztere levélben köszönte meg a pedagógusok egész éves kitartó munkáját, amire meg is érkezett a válasz, benne a kormány oktatáspolitikájának kritikájával.

Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm a küldetését teljesítő, kitartóan, alázattal írt, december 23-án 23:35-kor megkapott levelét, amelyre most válaszolhatok – kezdi a Facebookon közzétett nyílt levelét Miklósi László történelemtanár, a Történelemtanárok Egyletének elnöke. A pedagógus a válaszban többek között kifejti, abban teljes mértékben egyetért Kásler Miklóssal, hogy valóban fontos feladatuk a diákjaikban lévő tehetség kibontakoztatása. Ugyanakkor ehhez legfőképpen szükség van bőséges időre a tantárgyak tanításakor, azaz kevesebb tananyag és jóval nagyobb tanári szabadság kellene, mint amennyit most a minisztérium biztosít számukra.

Ön azt írja, példátlan összefogás jellemezte a járványhelyzet idején a pedagógusokat. Tegyük hozzá: számos körülmény ellenére maradtak talpon az iskolák. Önerőből, különösebb külső segítség nélkül. A tanárok – bár némi hozzájárulást kaptak – többnyire saját pénzükből vettek laptopot, fizették a távoktatás egyes költségeit

– szerepel szintén Miklósi László levelében, hogy mi mindent kifogásol a kormány oktatáspolitikájával kapcsolatban.

A történelemtanár hozzáteszi: amikor a központi fejlesztések ellenére kevés jól használható e-tananyag állt rendelkezésre, a Kásler Miklós vezette tárca kifejezetten ajánlotta a pedagógusoknak az egyik magánkiadó digitális tananyagait. Ugyanakkor a jelenléti oktatás idején ugyanúgy nem lehetett megrendelni ennek a kiadónak a diákok számára jól bevált, az államiaknál jobban használható tankönyveit, mint a pandémia előtt.

Elégedett lehetne a társadalom, ha a kormányzat kiemelt prioritásnak tekintené az iskolaügyet, és megfelelő forrást fordítana az oktatásra. Miniszter Úr, az még nem jutott eszébe, hogy a „különösen hálát” úgy is kifejezhetnék, ha megfizetnék a pedagógusokat? Bizonyos, hogy az a felelős döntés, hogy 2022 januárjától az oltatlan kollégák helyett a többiek robotoljanak – ingyen?

– fogalmazta meg további aggályait a pedagógustársadalom nevében nyílt levelében Miklósi László.

Rovatok