Index Vakbarát Hírportál

Havazás, ónos eső: 11 megyére adtak ki riasztást

2021. december 27., hétfő 06:43

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, az északi, délután pedig a nyugati megyékben csökkenhet a felhőzet. A déli országrészben várható vegyes halmazállapotú csapadék: havazás, fagyott eső, ónos eső egyaránt előfordul.

Mint írják, a csapadékzóna napközben keletebbre helyeződik át, délután már az Alföld északi felén is lehet vegyes csapadék. Délután az ónos eső sok helyen havazásra, a keleti határ mentén esőre vált át.

A csapadéktevékenység késő délutántól kezd gyengülni.

Az északkeleti, északi szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet kora délután általában -2 és +3, késő este -5 és 0 fok között valószínű – áll az előrejelzésben. 

A meteorológiai szolgálat közölte az ország területére kiadott figyelmeztetéseket/ veszélyjelzéseket is, megyei szintű bontásban. Eszerint 11 megyében van érvényben első, másod, vagy harmadfokú figyelmeztetés, havazás és ónos eső miatt. Békésben, Csongrádban és Bács-Kiskun megyében a várt csapadékmennyiség meghaladhatja az 5 mm-t. Az aktuális és néhány órán belül bekövetkező riasztási fokozatok hétfő éjfélig vannak érvényben a tájékoztatás szerint. 

Hétfőn továbbra is kettősfronti hatás várható – teszi hozzá már az Időkép. Emiatt görcsös fejfájás, kopásos- és gyulladásos jellegű ízületi panaszok, fáradékonyság, alvászavarok egyaránt jelentkezhetnek. Vérnyomás-ingadozás, keringési panaszok is előfordulhatnak, írják. A borongós, csapadékos tájakon élők körében kedvtelenség, lehangoltság is jelentkezhet, alacsony lesz a hő- és komfortérzet – hívják fel a figyelmet. 

A portál közlekedésmeteorológiai előrejelzésében az áll, hogy az ónos esővel érintett tájakon rendkívül csúszós, jeges, helyenként jégpáncéllal borított utakra kell készülni,

így aki teheti, inkább ne induljon útnak.

A havazással érintett tájakon pedig vizes, csúszós, latyakos, havas, helyenként jeges utakra kell készülni.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője korábban az MTI-hez eljuttatott közleményében azt kérte: indulás előtt mindenki tájékozódjon arról, hogy van-e érvényben meteorológiai riasztás. Azokon a területeken ahol narancs vagy piros riasztást adtak ki ónos eső miatt, senki ne induljon útnak – fűzte hozzá, kiemelve: piros riasztás esetén az utak járhatatlanok, a járművek irányíthatatlanná válnak.

A szóvivő azt ajánlotta az embereknek, hogy használják a katasztrófavédelem VÉSZ nevű alkalmazását, amely ingyenesen letölthető Android és iOS operációs rendszerű mobileszközökre. Az érvényben lévő meteorológiai riasztásokról a met.hu címen, az aktuális útviszonyokról pedig az utinform.hu oldalon lehet tájékozódni – írta.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleménye szerint folyamatosan végzik a sószórást az országos utakon, de arra kérik az autósokat, hogy amíg az ónos eső el nem áll, addig ne induljanak útnak, mert a folyamatos csapadék lemoshatja a síkosságmentesítő anyagokat a burkolatról.

Keddre virradóra többfelé képződhet zúzmarás köd, mely napközben tartósan meg is maradhat. Általában borult idő valószínű. Eleinte keleten, északkeleten még előfordulhat kevés vegyes halmazállapotú csapadék (hó, ónos eső, fagyott eső, esetleg eső egyaránt), majd napközben átmeneti csapadékszünet valószínű, csupán a ködös tájakon lehet helyenként szitálás, ónos szitálás, hószállingózás. A heti időjárásról és arról, hogy mi lesz szilveszterkor, itt írtunk.

(Borítókép: Drónnal készült felvételen a lillafüredi Palotaszálló épülete a befagyott Hámori-tóval a havas Bükkben 2021. december 26-án. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok