Index Vakbarát Hírportál

Gundel Takács Gábor: Úgy kellene beszélnünk, mint ha a gyerekeink is hallanák

2021. december 28., kedd 14:37

Úgy kellene kommunikálnunk egymással, mint ha a gyerekeink hallanák a beszélgetést – mondta Gundel Takács Gábor a 24.hu-nak az eldurvuló közbeszédről és a karácsonyi közös étkezéseket is megmérgező politika témájáról. A műsorvezető úgy látja, a civileknek igenis fel kell emelniük a hangjukat, ha olyan jelenséget érzékelnek, amivel nem szeretnének együtt élni. Ezért is indították el a békés közbeszédet célzó petíciójukat.

Az ismert televíziós szakembernek nem is elsősorban a közbeszéd szóhasználatával, hanem a mögötte húzódó indulattal van problémája.

Hogy kik és milyen színvonalon képviselnek egy ügyet, az azoknak is a felelőssége, akik ezt eltűrik, és nem mondják azt, hogy „engem te ebben a stílusban ne védjél meg”.

Szűk családi körben természetesen politizálnak, de nem fekete-fehérben látják a dolgokat. Ugyanakkor a nagycsaládban már megállapodást kellett kötniük, hogy nem beszélnek politikáról.

Az emberek érzelmi alapon döntenek, ami nem feltétlenül jó, például mi lesz, ha Paks II-ről népszavazás dönt? Ki tudja ebben az országban eldönteni ennek a beruházásnak a szükségességét? – teszi fel a kérdést. Persze a politika mindig elmondja, mitől kell félni, majd megnyugtat, hogy megvéd. Szerinte amiről nem csak érzelmi alapon döntenénk, arról szabad népszavazást kiírni. Az olimpia ügye sem ilyen.

Most adott ki 14 egyház egy közös nyilatkozatot, melyben egy XXI. századi problémára Mózes első könyvéből hoznak idézetet. Ez vajon jó? Nincsenek mai válaszok mai problémákra? A keresztény ember is a XXI. század problémájában él benne.

A biblikus morális alap leszögezése rendben van, de kéne mellé tenni XXI. századi gondolatot is konkrét problémákra.

A hazai egyházak által kiadott (de például Fabiny Tamás evangélikus püspök által is nehezményezett) nyilatkozat – melyben egyebek mellett az áll, hogy „a zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja” – Gundel Takács szerint butaság, legalábbis átgondolatlan kommunikáció. Úgy gondolja, az egyházak vezetői szerettek volna kinyilatkoztatást tenni, hogy a család fogalma tabu, ne tessék hozzányúlni.

Amikor Veres András katolikus püspök azt mondta, hogy a lombikprogram bűn, sok katolikus számára ez súlyos lelkiismereti dilemmát okozott, mert ezek az emberek éveket küzdöttek azért, hogy gyerekük szülessen. Ez is egy példa arra, hogy a Biblia és a jelen problémái közé bizonyos esetekben szintetizáló gondolatok is kellenének.

Nem mindenki hagyományos családmodellben él, ezt tudomásul kell venni. Őket is meg kell hallgatni, nekik ugyanolyan problémáik vannak, mint bárki másnak. Nekem is sok vitám van ezzel kapcsolatban, főleg az azonos nemű párok gyereknevelése miatt. De nem lehet úgy csinálni, mintha ez nem lenne.

Azt mondja, nemcsak szeretettel, beszélgetéssel, odafigyeléssel nevelsz egy gyereket, hanem mintákkal is. Amikor erről írt, számtalan kritikát kapott. Erről most úgy nyilatkozott,

az volt a baj, hogy kérdéseket mertem feltenni egy tabutémával kapcsolatban. De ez nem vita, nincsenek érvek, csak annyit mond, hogy te hülye vagy.

Gundel Takács Gábor szerint a kormány és az egyházak kisajátították a család fogalmát.

Értem, hogy ezt miért csinálják, külön családokért felelős miniszter van, szeretnék növelni a népességet, és ez jól is van, fontos ügy. De nem lehet úgy csinálni, mintha nem lenne rengeteg ember, akik másfajta családmodellben élnek. Csomó ember nyomorultul él, mert ők nem számítanak. Már az olyan alapfogalmakat sem lehet rendesen definiálni, mint az apa, az anya, a férfi vagy a nő, hogy lehet így a családot definiálni?

Nagy szükség van a normális párbeszédre, ha ehhez moderálásra kérik fel, abban ő mindig partner lesz.

(Borítókép: Gundel Takács Gábor 2021. augusztus 11-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok