Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas betonmóló épülhet Fonyódon

2021. december 28., kedd 18:09

A városi strand és a Balatoni Hajózási Zrt. kikötője között épülhet egy évekkel korábban kiadott engedély alapján az óriásmóló – számolt be a fejlesztési tervről a Népszava.

A Fonyód Yacht Klub hosszú éveken át félkész állapotban pusztult, a közelmúltban viszont elkezdték továbbépíteni. Tető került az épületre, amelybe az ősz végére a nyílászárókat is beszerelték. A klubházban étterem, wellnessrészleg, valamint több tucat szoba és apartman kap helyet, így már leginkább szállodának tűnik.

A kikötő befogadóképessége a fejlesztés nyomán több mint két és félszeresére, cirka 250 férőhelyesre nőhet, ez pedig új móló építését is szükségessé teheti. A lap információi szerint a tulajdonos egy 200-220 méteres mólószárat tervez a Balatonba.

A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közölte:

A kiadott engedély alapján a meglévő keleti mólószár és a meglévő hullámvédő kőszórás bontását, a tervezett kikötőmedence kotrását, a kikotort mederanyag elhelyezését, új keleti mólószár építését és a régi keleti mólószár helyén partvédelem kiépítését tervezik megvalósítani. A vízjogi létesítési engedély előfeltételét képezte a környezetvédelmi engedély, egyéb engedélyek meglétének vizsgálata nem tartozik a vízügyi hatóság hatáskörébe.

A kikötőt is magában foglaló partszakasz a kilencvenes évek második felében kerülhetett jelenlegi tulajdonosához, az M&G Ingatlanközvetítő és Kezelő Kft.-hez.

Rovatok