Közkedvelt, de illegális fürdőhely legalizálása érdekében nyújtott be indítványt egy keszthelyi önkormányzati képviselő a város utolsó testületi ülésén. A Hévízi-kifolyó szabadstranddá nyilvánítását szerette volna elérni, ezzel törvényesítve a tóból kifolyó csatorna zsilip alatti szakaszán meghonosodott fürdőzési szokásokat. Molnár Tibor keszthelyi politikus vécék és szemétgyűjtők kihelyezésével teremtett volna megfelelő körülményeket – írja a Napi.hu.
Csakhogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park (BfNP) szakvéleménye szerint egy fürdőhely kialakítása ökológiai károkat okozna a trópusi folyókra emlékeztető növény- és állatvilágot rejtő lefolyóban, sőt magában a tóban is. Nem ez az egyetlen probléma. A szabad vízen tartózkodás alapvető szabályairól szóló BM-rendelet hosszasan sorolja, hol tilos fürdeni: például a kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabad vizekben. A szabályozás nyilván nem véletlenül született.
Amint arról az Index is írt, előfordult olyan eset, hogy egy órán belül négy embert is ki kellett menteni a Hévízi-kifolyó vizéből.
A kifolyóban való fürdőzést az tette népszerűvé, hogy az itteni termálvíz a reumás, mozgásszervi, ízületi gyulladásos panaszok mellett a krónikus nőgyógyászati és a perifériás idegrendszeri problémák enyhítésére is alkalmas.
Ezt felismerve megjelentek az igényesebb turisták is a területen, amit a Hévízi Szobakiadók Közösségének jelzése is visszaigazol. A szervezet úgy látja, hogy az ingyenes strandolás a jól fizető vendégek egy részét már át is csábította a lefolyóhoz közel eső, kevésbé komfortos szálláshelyekre.