Index Vakbarát Hírportál

Már 130 embert hallgatott ki a rendőrség hamis védettségi igazolások miatt

2021. december 29., szerda 12:39

Mostanáig 130 embert hallgattak ki gyanúsítottként a hatóságok a koronavírus elleni védettségi igazolással kapcsolatos visszaélések miatt – közölte Szelei Pál, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főigazgatóságának főosztályvezetője Váradi Piroskával, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főosztályvezetőjével tartott közös online sajtótájékoztatón.

Szelei Pál megerősítette, hogy az egészségügyi területen dolgozók egy része is érintett az eljárásokban, az ő esetükben vesztegetés, vesztegetés elfogadása és közokirathamisítás is előfordult.

Váradi Piroska a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az egészségügyi ellátórendszer oltásokkal, tesztelésekkel foglalkozó dolgozóira jelentős korrupciós nyomás nehezedik. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha egy egészségügyi dolgozó kiállítja a védettségi igazolást egy be nem oltott számára, és ő később megfertőződik koronavírussal, akkor az egészségügyi dolgozó esetében a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés elkövetése is megállapítható.

Rovatok