Index Vakbarát Hírportál

Megnyílt a Nagyvillám-sípálya

2021. december 29., szerda 06:00

Ha esik a hó, ha nem, a Visegrád mellett található Nagyvillám-sípálya akkor is várja a vendégeket – mondta Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője. Az InfoRádiónak adott interjújában elmondta, hogy a Nagyvillám Magyarország egyik legszebb fekvésű síterepe. Pályái 130 méter szintkülönbséggel, összesen 700 méter hosszúak, ahonnan rálátni a fellegvárra és a Dunára is.

A szóvivő elmondása szerint a pálya kiválóan alkalmas síelésre akkor is, ha esetleg enyhébb lenne az idő. A pályákat leginkább olyanok számára ajánlják, akik szeretnének felkészülni egy külföldi síelésre, vagy a gyereküket tanítanák meg a közkedvelt téli sport alapjaira.

Mészáros Péter elmondta, hogy a pályát kivilágították, így a síelni vágyók akár este kilenc óráig is igénybe vehetik. Hozzátette, hogy 2022-ben a Felleg-park projekt részeként új fogadóépület, felvonók és több hóágyú várja majd az idelátogatókat. A beruházásban kialakítanak egy tematikus játszóteret és egy vadbemutató kertet is tartalmazó, Mogyoróhegyi Ökoturisztikai Központot is. A kivitelezés tavasszal kezdődik.

A Nagyvillám egyébként Magyarország nyolcadik leghosszabb sípályája. A leghosszabb Sopronban található, a Vasfüggöny sífutópálya, majd azt követi a budapesti Normafa.

(Borítókép: Síelők a visegrádi Nagyvillám Sípályán 2019. január 8-án. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Rovatok