Index Vakbarát Hírportál

Száz alatt az áldozatok száma, de még mindig több mint 3000 új fertőzöttet mutattak ki

2021. december 30., csütörtök 08:49

Az elmúlt napon 3361 új fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, meghalt 95 beteg – derül ki a  kormányzati tájékoztató oldalon csütörtökön közzétett adatokból.

Az előző napon 3005 új fertőzöttet azonosítottak hazánkban (11 551 mintavétel alapján), míg a betegség szövődményeibe 115-en haltak bele. Kórházban 3854 beteget ápoltak, közülük 357-en voltak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 6 257 771, közülük 5 973 555 fő már a második oltását is megkapta, a harmadik oltás lehetőségével 3 161 930-an éltek. 

Mint azt megírtuk, a légúti tünetekkel jelentkező, potenciális koronavírus-fertőzöttek csak nehezen tudnak beszélni a háziorvosokkal, ezért Kásler Miklós elrendelte, hogy a háziorvosoknak biztosítani kell a páciensek számára az online vagy a telefonos elérhetőséget. A beérkező, de nem fogadott hívásokra pedig minél hamarabb reagálniuk kell visszahívással.

Az utasítás ezen kívül elrendeli, hogy a háziorvosok valamennyi koronavírus-gyanús betegnél végezzenek gyorstesztet, lehetőség szerint a rendelőben, azonban ha erre nincs lehetőség, akkor a „beteg tartózkodási helyén, vagy közös megállapodás alapján bárhol máshol”.

Korábban Müller Cecília országos tisztifőorvos a Magyar Közlöny hivatalos mellékletében csütörtökön ismertetett határozatában  arról tájékoztatja a háziorvosokat, hogy a Covid–19 elleni januári oltási akcióban legalább egy hétvégén kötelező lesz részt venniük. Aki kihúzza magát az „önkéntes” munkaként végezhető feladat ellátása alól, 30 ezer forinttól akár ötmillió forintig terjedő  bírságra is számíthat.

A háziorvosi szolgáltatók kénytelenek lesznek alapellátási tevékenységük keretében

részt venni a beharangozott januári feladatellátásban. Mindezeken túl a háziorvosi szolgáltató arról is maga köteles gondoskodni, hogy az oltási hétvége oltási időpontjairól a lakosság értesüljön.

Békássy Szabolcs, a háziorvosok országos kollegiális szakmai vezetője elmondta: a helyi adottságoknak megfelelően szervezik majd a háziorvosi praxisokban a hétvégi oltási napokat, rugalmas keretek között.

Az év utolsó két napján, valamint január 1-jén az alábbi időpontban lesznek elérhetőek a kórházi oltópontok:

A tervek szerint januárban minden csütörtök és péntek délután, valamint szombaton lesz oltási akció a kórházi oltópontokon és járásközponti szakrendelőkben. Oltási akció a kórházi és járásközponti oltópontokon az alábbi időpontokban lesz:

Az operatív törzs tájékoztatásában kiemelte: ha a háziorvos vállalja, akkor természetesen nem csak egy, hanem akár négy alkalommal is tarthat oltási akciót. A háziorvosok számára az országos tisztifőorvos hivatalosan is elrendeli az oltási akciónapokat, így a szombati oltási akciónapokra külön térítésre jogosult.

Az 5 és 11 év közötti gyerekek oltására továbbra is nyitva van a regisztráció és az időpontfoglaló rendszer. A szülők azonban a házi gyermekorvosnál is jelezhetik, hogy szeretnék beoltatni a gyermeküket. Minden 5–11 éves gyermek oltható, ha a szülő kéri és az oltásnak nincs ellenjavallata. Akut, lázas betegség esetén az oltás nem vehető fel. A második oltás a gyermekeknél is három héttel esedékes az első oltás után.

(Borítókép: Ápoló beteget lát el a Jósa András Oktatókórház Covid-intenzív osztályán Nyíregyházán 2020. november 25-én. Fotó: Balázs Attila / MTI)

Rovatok