Wesselényi Miklós legendás alakja a magyar történelemnek. Hűtlenségi perével a szólásszabadság élharcosává vált, majd börtönbe vonulása előtt árvízi hajósként több száz pesti polgárt mentett ki az áradó Dunából. Elsőként szabadította fel parasztjait a jobbágyság alól, saját költségén tanfolyamokat szervezett a korszerű agráriumról. December 30-án ünnepeljük a reformkori politikus születésének 225. évfordulóját.
Wesselényi Miklós 1796. december 30-án született a Szilágy megyei Zsibón. Szülei tizenegy gyermeke közül egyedül ő érte meg a felnőttkort. Apja, a „zsibói bölény” művelt, ám hirtelen haragú, nyakas főúr volt, aki jakobinus összeesküvőként került bíróság elé, börtönbe pedig azért, mert hadjáratot indított egyik szomszédja ellen.
Fia örökölte édesapja erős testalkatát, amelyet rendszeres lovaglással, úszással, birkózással és vívással tovább erősített.
Tanulmányait otthon végezte.
A fiatal báró a reformkori nemzedék egyik kimagasló alakja lett, aki hírnevét az 1817-es erdélyi ínség-segélyakció egyik szervezőjeként alapozta meg.
1820-ban ismerkedett meg Széchenyi Istvánnal, akivel mély barátságot kötött. Közösen utazták be Nyugat-Európát. Tapasztalataikat mindketten könyv formájában jelentették meg. A cenzúra miatt Wesselényi csak Lipcsében tudta kiadatni 1833-ban Balítéletekről című művét. Ebben a bajok egyik fő forrásának a műveltség hiányát jelölte meg:
Az értelmi míveltség hiányát teszem bajaink mindenekfeletti első okául, mert értelmi műveltség minden hibákat s hiányokat képes orvosolni s polgári alkotmányunk, vagyis törvényeink [...] hibáit is ez fogja javíthatni. Sok helyt említettem, s még többször is fogom mondani, hogy lelki míveltség az, ami egyedül tehet nemzetet naggyá, hatalmassá, s hogy ez minden polgári alkotmánynak valódi talpköve, támasza. Ezen vallásomat most ismételvén bajaink ezen fő okáról, ti. értelmi műveltségünk hiányáról itt többet nem mondok. Ennek pótlása (ami pedig nagyjára s szinte egészen tőlünk függ) fogja orvosolni a következendőt, úgymint a törvényeinkben lévő hibákat is.
Nagyon fontosnak tartotta, hogy a nemzet összes tagját, nemest és nem nemest, magyart és nem magyart hazafivá, polgárrá kell emelni. Igyekezett jó példával elöl járni. A birtokain fekvő falvakban elengedte a robotot és a dézsma nagy részét. Rendszeresen felügyelte a munkákat a földeken, olykor maga is beállt kaszálni.
Elsőként szabadította fel parasztjait a jobbágyság alól, gyakran adott ajándékot, pénzt embereinek, orvosi vizsgálatokkal óvta az egészségüket.
Saját költségén taníttatta őket, tanfolyamokat tartott a korszerű földművelésről és állattenyésztésről.
Az erdélyi birtokos később Magyarországon, Szatmár megyében is vásárolt földeket, így mind a két országgyűlésnek tagjává vált. Mint a helybéli ellenzék vezére, nagy szerepe volt abban, hogy huszonhárom év után ismét összehívták az erdélyi országgyűlést. A király azonban 1835-ben feloszlatta a diétát, Wesselényi ellen pedig hűtlenségi pert indítottak, amiért a kormányt kritizálta.
Az eljárás évekig elhúzódott. Wesselényi perét az ellenzék a szólásszabadság megsértésének tekintette.
A bárót védte Kölcsey Ferenc és Deák Ferenc is, akik bebizonyították, hogy a kormány bírálata nem egyenlő a király bírálatával,
így a zsibói bárónak sikerült elkerülnie a halálbüntetést. A hűtlenséget a bíróság nem is tudta bizonyítani.
A hétszemélyes tábla 1839. február 8-án végül jóváhagyta a királyi tábla korábban hozott ítéletét, és Wesselényire három év börtönbüntetést szabtak ki. Néhány hónap elteltével azonban kiújult a báró szembetegsége, és csak Széchenyi és Deák Ferenc közbenjárásának köszönhette, hogy ideiglenesen kiengedték a gräfenbergi hidegvíz-gyógyintézetbe, ahol a kitartó kúra alatt látása, egészségi állapota is javult. Végül kegyelmet kapott és hazamehetett.
Börtönbe vonulása előtt, a pesti árvíz idején oroszlánrészt vállalt a lakosság megmentésében. 1838. március 13-án délben a jég töredezni kezdett, és lassan lefelé indult, de a Csepel-szigetnél kialakult, a mederhez fagyott jégtorlasznál megakadt. A visszaduzzadt jeges ár este tíz órakor átcsapott a Vigadónál emelt töltésen, éjfél felé átszakította a váci, hajnalban pedig a soroksári gátat is. A három irányból érkező víztömeg átrohant Pesten, kiöntve a lakókat, összedöntve a külvárosi vályogházakat.
Naplójában részletesen beszámolt mentési akcióiról. Reggel ötkor bement a városba, mert úgy hallotta, a Városházánál vannak csónakok. A Kígyó utcában már övig gázolva járt a vízben, de nem talált egy ladikot sem. Hétkor végre csónakba szállhatott, és társaival a belvárosba eveztek.
A segítni sietők közt kevés ismerőst s mágnásaink és ifjú uraink közül egyet sem láttam.
Ő viszont három napon át kora reggeltől besötétedésig vízen volt. Segített, ahol csak tudott. Embereket mentett ki a fagyos vízből, másoknak élelmiszert hozott. Estefelé ráadásul heves hózivatar támadt a városra, ami nagyban nehezítette a mentést. Mindössze három órát pihent, és újra csónakba szállt.
A haladást gátló akadályok mindinkább szaporodtak. Előbb a legtávolabbi jajok felé törtünk s így a közelebb esdeklők mellett irgalom nélkül el kellett mennünk; de ama távollevőknek is többnyire csak részeit lehetett elhozni, a végveszély félelmi közt hátramaradóknak, gyakran becsületszavamat adtam, hogy semmi el nem távoztathat hozzájok visszatérésemtől s ez adott szó lehetetlenné tette visszatérő utamban másokra s a legmegszorultabbakra is hallgatni.
A fővárost ért elemi csapások közül a legkomolyabb kárt és legsúlyosabb veszteséget az 1838-as árvíz okozta. A Belvárosban 203, a Ferencvárosban 260, a Józsefvárosban 216 centiméter magasan álló víz
Pest 4254 házából 2281-et döntött össze, Budán 601 épület vált romhalmazzá, az anyagi kárt 22 millió pengőforintra becsülték.
Wesselényinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy az elemi csapás csak 153 áldozatot követelt.
A báró korának egyik legnagyobb nőfalója volt. Szeretőivel való viszonyáról főként saját naplójából tudunk, amit több mint két évtizeden át vezetett. Ebben rendszeresen feljegyezte a nőkkel való találkozásait és a szexuális aktusok számát. A nők nevét nem írta le, hanem egy-két betűs rövidítéssel jelölte őket.
Megtörtént, hogy egyszerre több mint tíz lánnyal is testi kapcsolatban állt, és egy nap többel is szeretkezett.
Barátja, Újfalvi Sándor emlékiratai szerint Wesselényinek tizenhárom törvénytelen gyermeke volt. Mint írta:
Függetlensége s szabadsága túlfeszített elhittségiben különböző aljas nőktől tizenhárom fattyú gyermekkel szaporítá a születés által már céltévesztettek számát.
A zsibói és pesti református egyházközségek nyilvántartásai szerint három törvényes gyermeke született: 1845. december 13-án Miklós, 1847. március 11-én Béla Pál és már halála után, 1850. május 16-án Heléna.
1832. április 12-én kelt végrendeletében öt meg nem nevezett gyermekről, míg 1848. március 25-i testamentumában négy törvénytelen utódról tett említést, akikre halála után egyenként tíz-tízezer pengőforintot hagyott.
A nagydarab férfi sokat betegeskedett. 1844-ben teljesen megvakult. Napjait a politikától távol, Zsibón töltötte. A bárónak azért 1848-ban még jelentős szerepe volt abban, hogy a kolozsvári országgyűlés kimondja Erdély unióját, majd ő irányította a Partium visszacsatolását is.
A szabadságharc leverése utáni időszakot a gräfenbergi gyógyintézetben töltötte. Hajón indult haza a Dunán. Útközben, 1850. április 19-én magas láz tört ki rajta, Pesten ki kellett szállnia. Tüdőgyulladást állapítottak meg nála. Állapota egyre súlyosabbá vált, és április 21-én Pesten elhunyt.
A nagy férfi meghalt! Béke porainak! A hon, melyért ő fáradhatatlanul küzdött és Pest városa, melynek árhullámaitól 1838-ban sok drága életet mentett meg, a nagy férfi emlékét forró és soha el nem múló kegyelettel ünneplendi
– írta róla 1850. április 23-án kezelőorvosa, Garay János.
(Borítókép: Wesselényi Miklós. Fotó: Wikipédia)