Index Vakbarát Hírportál

Belehajtott a kerti tóba a lopott autóval, magára zárta az ajtót

2022. január 2., vasárnap 17:13

Jármű önkényes elvétel kísérletének gyanúja miatt indított nyomozást az Egri Rendőrkapitányság, miután még december 31-én este 10 környékén egy ismeretlen megpróbált elvinni egy személyautót az egyik szajlai ingatlan udvaráról, melyet nyitott állapotban, a benne hagyott indítókulccsal próbált meg elkötni az elkövető, ám még az udvaron belehajtott a kerti tóba, ahol elakadt a járművel. 

Miután az autó tulajdonosa ezt észrevette, számon kérte tettéért a férfit, aki viszont magára zárta a gépjármű ajtaját. A sértett ezután visszament telefonálni a házába, miközben a férfi – akit mint kiderült, az autó tulajdonosa is ismert – elmenekült a helyszínről. 

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság egy, az egrihez hasonló eset miatt szintén eljárást indított.

A rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint az ugyancsak szilveszter este történt eseményekkor az ismeretlen elkövető egy sarudi ingatlan udvaráról vitte el az indítókulccsal magára hagyott személyautót, azonban a település egyik utcájában akadt el vele egy füves területen, a helyszínről pedig gyalog menekült el

Rovatok