Index Vakbarát Hírportál

Varga Judit: Brüsszelben már elkezdődött a magyar választási kampány

2022. január 3., hétfő 08:16

Komoly küzdelmet folytatunk az uniós döntéshozókkal. Kár, hogy a viták nagy része zárt ülésen zajlik, pedig „szívesen megmutatnám, milyen hihetetlen érvelések mentén ragaszkodik egy-egy tagállam képviselője a balliberális fősodorhoz” – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter.

A Magyar Hírlapnak adott interjújában elmondta, hogy az egyik legemlékezetesebb alkalom ezekről a vitákról az volt, amikor az Európai Bizottság gyermekjogi stratégiájának tanácsi következtetéséről tárgyaltak. Elmondása szerint voltak olyan tagállamok, akik a végsőkig ahhoz ragaszkodtak, hogy engedjék be az óvodákba az LMBTQ-aktivistákat.

Varga Judit kiemelte, hogy a magyar kormány mindig készen állt a párbeszédre.

Hiába ugyanakkor minden szakmai és részletes érvelésünk, azt látjuk, hogy ezek gyakran süket fülekre találnak. Az uniós érvkészletben eközben pedig csak kiüresedett toposzok köszönnek vissza

– tette hozzá a miniszter. Hozzátette, hogy a kormány folyamatosan részletes elemzéseket juttat el az Európai Bizottsághoz.

Közelednek a választások, ezért illúzióink sincsenek: Brüsszel egyre nagyobb nyomást helyez majd a kormányra. Másképp szólva: Brüsszelben már elkezdődött a magyar választási kampány

– emelte ki Varga Judit.

Az interjúban elmondta, hogy folyamatosan azon dolgoznak, hogy megvédjék a rezsicsökkentést, beszélt a klímaharcról és a migrációs válságról is. Elmondta, hogy Magyarország átvette a vezetést Németországtól a rendezvényeket tekintve.

Ahogyan mondani szokás: az anyag nem vész el, csak átalakul. A baloldal ma már új köntösben és megváltozott eszköztárral támad a hagyományos, keresztény-konzervatív értékeket vallókra

– fogalmazott Varga Judit a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban. Szerinte hasonló események zajlanak Olaszországban és Romániában is.

Az állatvédelmi törvényről Varga Judit elmondta: szerinte igazi áttörést jelent az állatvédelemben. Időszerű volt már a szigorítás – vélekedett a miniszter.

A migrációs válsággal kapcsolatban úgy fogalmazott: „nekem mára a kvótáról leginkább az ismert rajzfilmsorozat, a Simpson család egyik jelenete jut eszembe, amiben a kocsmáros hiá­ba dobja ki vendégeit, azok valahogy mégis visszatérnek”. Szerinte hasonló a jelenlegi uniós helyzet, ugyanis „ha a kvóta ötletét az ajtón kidobjuk, biztosak lehetünk benne, hogy valamilyen formában visszajön az ablakon át”.

A lapnak adott interjú zárásaként a 2022-es évről Varga Judit a választásokra célozva úgy fogalmazott: „jó hajrával szép tavasz elé nézünk”.

(Borítókép: Varga Judit 2021. október 17-én. Fotó: Vajda János / MTI)

Rovatok