Index Vakbarát Hírportál

Hatvanszázalékos béremelést kaptak a bírák és az ügyészek

2022. január 4., kedd 17:13

Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó: megvalósult a bírák és az ügyészek béremelése – írta az igazságügyi miniszter keddi Facebook-bejegyzésében.

Miniszteri kinevezésemkor ígéretet tettem egy átfogó bérrendezésre, amely a jól teljesítő magyar gazdaságnak köszönhetően 2022-re be is következett

– idézi az MTI Varga Juditot. Közlése szerint a három ütemben történő illetményemelés eredményeképpen három év alatt összesen több mint hatvanszázalékos béremelésre került sor. A döntés közel háromezer bírót és kétezer ügyészt érint, akiknek illetményalapja így mára 566 660 forintra növekedett – tudatta az igazságügyi miniszter.

Hozzátette, 2020. január 1-jétől a bírák számára átlagosan 32 százalékos, míg az ügyészek számára 21 százalékos illetményemelés valósult meg, amellyel egy szintre hozták fizetésüket. 2021-ben a 2020-as illetményalap 12 százalékával, idén pedig további 13 százalékával emelkedett a bérük.

(Borítókép:  Soós Lajos / MTI)

Rovatok