Index Vakbarát Hírportál

Momentum: Fürjes Balázs ne a Fidesz, hanem a budapestiek hangja legyen!

2022. január 4., kedd 15:30 | aznap frissítve

A Momentum nyílt levélben követeli az Egészséges Budapest Program folytatását. Hajnal Miklós, a párt elnökségi tagja, budapesti képviselőjelöltje és Havasi Gábor, a párt egészségügyi szakértője tartott sajtótájékoztatót a Budapesti Fejlesztési Központ épülete előtt kedd délelőtt.

A helyszínválasztást az indokolta az ellenzéki politikusok szerint, hogy a kormány megvonta az Egészséges Budapest Program forrásait 2022-re. A Momentum szerint inkább a közmédián, a Budapest–Belgrád-vasútvonalon vagy a Fudan Egyetemen kellene spórolni.

A 2019-es önkormányzati választások után a kormány büntetési sorozatba kezdett a fővárossal szemben, pusztán azért, mert az itt élők demokratikus jogaikkal élve többségében ellenzéki városvezetőket választottak. A kialakult nehéz gazdasági helyzetben sem kap állami támogatást Budapest, a megvonások idén is folytatódnak. Az éj leple alatt döntöttek arról, hogy az Egészséges Budapestért Program 2022-re előirányzott 13 milliárd forintos költségvetését megvonják

– fogalmazott Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja a keddi sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, mi mindenre költ a kormány, miközben szerinte a budapestiek egészségén spórol. Felsorolta: a közmédia idén már 130 milliárd forintból gazdálkodhat, a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda negyvenmilliárdos költségvetéssel rendelkezik, és ezek mellett a Fudan Egyetemre, illetve a Budapest–Belgrád-vasútvonal megépítésére is költenek.

A kormány és a főváros között volt egy megállapodás erről a programról, de ezt most semmibe vették. Sokadik bizonyítéka ez annak, hogy nem bízhatunk a kormányzati ígéretekben

– jelentette ki Hajnal Miklós. Szerinte a kormánynak továbbra is Budapest büntetése a stratégiája, ezért a budapestieknek a kormányváltás becsületbeli ügy.

A momentumos politikus arról is beszélt: a kormányzatnak továbbra is fontosabb a stadionok építése, mint az egészségügy, holott egyszerre sújtja az országot gazdasági és egészségügyi válság.

„Fürjes Balázs vezeti a Budapesti Fejlesztési Központot, amelynek az a feladata, hogy az itt élők feje fölött döntsön a budapesti forrásokról. Az ő nevéhez kötődik a Puskás Stadion, a Groupama Aréna és a Duna Aréna túlárazott felépítése” – jegyezte meg az ellenzéki politikus.

A momentumos politikusok felszólították a BFK vezetőjét, hogy álljon ki végre a fővárosiak mellett. 

Fürjes Balázs ne a Fidesz hangja legyen Budapesten, hanem a budapestiek hangja legyen a kormányban!

– hangsúlyozta Hajnal Miklós.

A Momentum nyílt levelet írt Fürjes Balázsnak, hogy álljon ki az Egészséges Budapest Program folytatása mellett.

Havasi Gábor, a párt egészségpolitikusa hozzátette, hogy Budapest neve sajnálatos módon a megszorításokkal fonódott össze az elmúlt években.

A háziorvosi és szakorvosi rendelők még a XX. századi követelményeknek sem felelnek meg. Ezért is állapodott meg a főváros 2019 végén a kormányzattal ennek a programnak a kiegészítéséről. Legyen világos, ezt a forrás a Fidesz akarata ellenére kapták meg a budapesti polgárok. A kormány adott szava azonban semmit sem ér. Tavaly nyolc hónapon át tartották vissza az Egészséges Budapestért Program forrásait, idén pedig, úgy tűnik, meg is akarják szüntetni a 13 milliárd forintos elvonással

– fejtette ki a Momentum egészségpolitikusa.

Havasi Gábor szerint a kormány kétségbe fogja vonni ennek a programnak a létét, ezért is kell kormányt váltani tavasszal. „Olyan képviselők kellenek, akik Budapestre partnerként tekintenek. Márki-Zay Péterrel elkötelezettek vagyunk ennek a programnak a folytatása mellett” – emelte ki.

A sajtótájékoztató a nyílt levél átadásával zárult. Az elvonással kapcsolatban korábban ITT írtunk.

Fürjes Balázs örömmel lesz Budapest szószólója

„Karácsony Gergellyel megállapodtunk: a kormány 5 év alatt 50 milliárd forintot biztosít a fővárosi orvosi rendelők korszerűsítésére, új rendelők építésére” – közölte Fürjes Balázs a Momentum sajtótájékoztatójára reagálva.

Az Indexet arról tájékoztatta, hogy eddig 20 milliárd forintot utaltak, és mind meg is érkezett a kerületekhez és a fővároshoz, így lesz ez az idei 10 milliárd forinttal is.

Álljuk a szavunkat, a budapestiek egészsége fontos nekünk. Ha a budaiak megtisztelnek bizalmukkal a választáson, örömmel leszek Budapest szószólója az Országgyűlésben

– fogalmazott Fürjes Balázs, aki Budapest 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében (a XII. kerület teljes egészében, a II. kerület csak részben tartozik hozzá) indul a Fidesz–KDNP képviselőjelöltjeként a 2022-es országgyűlési választáson. Az őszi ellenzéki előválasztást a momentumos Hajnal Miklós nyerte a választókerületben.

(Borítókép: Hajnal Miklós 2021. szeptember 6-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok