Index Vakbarát Hírportál

Maszkban rabolt egy férfi Orosházán, de így is felismerték

2022. január 5., szerda 21:19

Befejezte a rendőrség a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki maszkban rabolta ki egy korábbi munkatársnőjét Orosházán.

Az eset még 2021. szeptember 22-én éjjel történt. A férfi fekete kendőt kötött az arcára, hogy ne ismerjék fel, majd lerántotta a bicikliről az áldozatot – aki épp munkába tartott –, és elvette tőle a táskáját. Menekülés közben kivette belőle a pénzt, majd – a számára értéktelennek tűnő dolgokkal együtt – eldobta a táskát. 

Szerencsére így a táskában maradt a nő mobiltelefonja, ezáltal az áldozat azonnal értesíteni tudta a rendőröket. A nő ráadásul a fekete kendő ellenére is felismerte a rablót, mivel korábban munkatársak voltak, így a 35 éves férfinél nem sokkal később már kopogtattak a rendőrök.

A gyanúsított azt mondta, hogy nem tud ajtót nyitni, mert a barátnője elment otthonról, bezárta az ajtót és neki nincs kulcsa hozzá. A katasztrófavédelem szakemberei azonban percek alatt orvosolták ezt a problémát, és a rendőrök őrizetbe vették a férfit. 

Az illetővel szemben rablás megalapozott gyanúja miatt folytattak nyomozást, amelyet most lezártak. A rendőrség továbbította a büntetőeljárás iratait az ügyészségre.

(via police.hu)

Rovatok