Index Vakbarát Hírportál

ITM: 15 százalékkal nő a bér az egyetemeken

2022. január 6., csütörtök 18:51 | aznap frissítve

Januártól újabb 15 százalékos béremelés megy végbe az egyetemeken – írta közleményében az Innovációs és Technológiai minisztérium (ITM).

Hangsúlyozták, hogy az állami, alapítványi és egyházi felsőoktatási intézmények ötvenezer dolgozójának keresete két ütemben, tavaly és idén összesen több mint harminc százalékkal nőtt.  

Bódis József, a minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára azt mondta, hogy a magyar egyetemek tovább javuló versenyképességéhez, a magas színvonalú, korszerű képzések érdekében elengedhetetlen az oktatók, munkatársak anyagi megbecsültsége. A kormány csak 2022-ben összesen mintegy 64 milliárd forintnyi forrást biztosít a béremelések fedezetéül – áll a közleményben. 

A minisztérium szerint 2017-ben 14 ezerfelsőoktatásbandolgozó oktatót és kutatót érintett a kormány komplex, 27 százalékos béremelési programja. A szakképzésben foglalkoztatottak keresete 2020 nyarán átlagosan 30 százalékkal nőtt – tették hozzá.

Hozzátették: 2021 őszén és 2022 elején az alapítványi, egyházi és állami egyetemek, főiskolák dolgozói egyaránt 30 százalékot meghaladó mértékű béremelésben részesülnek. A kormány és az Országgyűlés minden ehhez szükséges jogszabályi és finanszírozási feltételt megteremtett az elmúlt évben – rögzítette a tárca.

Bódis József ezen kívül azt mondta, hogy tavaly a GDP közel 1,3 százaléka hasznosult az egyetemeken. 2022-ben a több mint ezermilliárd forintos fejlesztési forrásokat is beleértve ez az arány 2 százalék közelébe nő, „Magyarország ezzel a felsőoktatási ráfordításokban éllovasnak számít Európában” – fogalmazott az államtitkár.

(via MTI)

(Borítókép:  Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében 2021. november 24-én. Fotó: Mónus Márton / MTI)

Rovatok