Lónyay Menyhért a XIX. század egyik meghatározó politikusa volt, aki szerepet játszott az 1867. évi kiegyezés létrejöttében, de ő volt a dualizmus első pénzügyminisztere, majd a Monarchia közös pénzügyminisztere is, 1871-ben pedig az uralkodó – miután grófi címet adományozott neki – Magyarország miniszterelnökének nevezte ki. Kormányzása idején fogadták el a céheket felszámoló és a szabad ipargyakorlást biztosító ipartörvényt, de az egységes fővárost, Budapestet létrehozó törvénycikket is. Január 6-án ünnepeljük a mára kissé elfeledett gróf születésének 200. évfordulóját.
Lónyay Menyhért 1822. január 6-án született a Bereg vármegyei Nagylónyán, református, ősi nemesi családban. Apja az 1838-as pesti árvíz idején teljhatalmú királyi biztos, később érdemei jutalmául belső titkos tanácsos lett. Felesége, Lónyay Florenina hat gyermekkel ajándékozta meg, köztük Menyhérttel, aki tanulmányait magántanulóként, majd a budai piaristáknál végezte. Jogot és filozófiát tanult, de próbálkozott a vers- és prózaírással is.
Az egyetemen barátságot kötött Madách Imrével. Hat társukkal irodalmi kört alkottak, ahol egymás írásait bírálgatták, és Mixtúra néven kéziratos újságot szerkesztettek. A „nyolcakból” ketten, Andrássy Gyula és Lónyay Menyhért később miniszterelnök lett.
Madách rövid ideig Menyhért nővérének, Etelkának is udvarolt.
Menyhértről aztán hamar kiderült, hogy inkább a politikához és a gazdasághoz van affinitása. Iskolái végeztével beutazta Magyarország és Erdély nagy részét, majd nagyobb utazásokat tett külföldön. Hazatérve nagy feltűnést keltett Hazánk anyagi érdekei című művével. Cikkeket írt a Szalay László, majd a Csengery Antal szerkesztésevel megjelenő Pesti Hírlapba.
Üstökösként robbant be a hazai közéletbe. Huszonegy éves korában választották meg először országgyűlési követnek. Nagy hatással volt rá Széchenyi István, akivel többször személyesen találkozott, sőt gyakran elkísérte a grófot belföldi útjaira. Lónyay Széchenyi egyik leglelkesebb tisztelőjének tartotta magát. Tudásvágya lankadhatatlan volt, folyamatosan képezte magát.
Tisztelem én a közvélemény hatalmát s tudom, hogy az oly hatalom, mely vagy elsodor, vagy eltipor. De tudom azt is, hogy izgatott időben gyakran felette nehéz elhatározni, mi a valóságos közvélemény, mert minden ember hajlandó közvéleménynek tekinteni azt, amit maga óhajt.
A forradalom szele őt is megcsapta. Aktívan részt vett az 1848. áprilisi törvények megalkotásában, 1849 májusától Szemere Bertalan kormányának pénzügyi államtitkára lett. A szabadságharc leverése, az 1849. augusztus 13-i világosi fegyverletétel után külföldre menekült.
1845. szeptember 20-án kötött házasságot Kappel Emíliával, aki nem mellesleg egy dúsgazdag pesti bankár, Kappel Frigyes leánya volt.
Az ifjú hölgyre szemet vetett Petőfi Sándor is.
A költő Liszt Ferenc pesti hangversenyén figyelt fel a hallgatóság soraiban ülő szép úrinőre, és még az sem hozta zavarba, amikor barátai felvilágosították, hogy atyja az egyik leggazdagabb pesti bankár. Petőfi állítólag önérzetesen megjegyezte:
Mi a gazdag apának hitvány pénze egy költő szellemi kincseihez képest?
A lánglelkű poéta nem viccelt, mert tényleg felkereste az apát, hogy megkérje Emília kezét. A bankár talpig úriember volt, aki nemcsak Petőfi verseit ismerte, hanem hallott szeszélyeiről is. Ezért udvariasan azt felelte, hogy semmi kifogást nem tesz ellene, mivel az ügyben egészen a leánya határoz. A lánykérés ezen a ponton zátonyra is futott.
A házaspárnak négy gyermeke született. A fennmaradt dokumentumok a házastársak meghitt, érzelemgazdag kapcsolatáról tanúskodnak. Nem volt ez másként a családi vagyon kezelésében sem. Lónyay igyekezett mindig figyelembe venni neje tanácsait egy-egy újabb birtokvásárlás vagy egyéb gazdasági vállalkozás elindításakor, amelyek véghezviteléhez nemegyszer felesége vagyonára is szüksége volt.
A forradalom bukása utáni kényszerű távollétét tanulásra fordította. Egy ideig Párizsban élt, ahol a Collège de France-ban a híres francia közgazdász, Michel Chevalier előadásait hallgatta. Királyi kegyelemmel 1850-ben térhetett haza.
Az ötvenes években jelentős szerepet vállalt a hazai pénz- és hitelintézetek létrehozásában.
Több vidéki egylet, takarékpénztár, iparegylet és közhasznú vállalat születésénél bábáskodott. Ugyancsak sokat tett a protestáns egyház érdekeinek védelmében. A hírhedt Thun-féle pátens idején, 1859-ben elsők között emelt szót a protestáns hitfelekezetek önkormányzati jogaiért.
A képviselőház tagjaként élesen bírálta az abszolutisztikus kormányzat politikáját, és miután ismét képviselővé választották, szerepet vállalt a kiegyezési tárgyalásokon. Feltétlen híve volt a kiegyezésnek, mert csak így látta biztosítottnak Magyarország egységének, magyar jellegének a megőrzését. Az állami centralizációt viszont nem támogatta.
Minél inkább virágzik valahol a centralizált államforma, aránylag annál nagyobbak a költségek és annál kevesebb a magántevékenység és a valódi szabadság.
A kiegyezés utáni első, Andrássy Gyula vezette kormányban a pénzügyminiszteri tárcát kapta, amelyet négy évig irányított. Kollégái szerint erélyes, nagy munkabírású és másoktól is sokat követelő vezető volt.
Biztosíthatom pedig a tisztviselő urakat, hogy valamint egyrészről a szorgalmat, a sikeres szolgálatot tekintet nélkül nem hagyhatom, úgy másrészt nálam hanyag és kevés buzgalmat kifejtő tisztviselő elnézésre nem számolhat.
Tárcavezetőként sikerült a pénzügyeket elkülöníteni Ausztriától, és korszerű, önálló pénzügyi rendszert kiépíteni. Az ő érdeme a költségvetés intézményének magyarországi bevezetése és az államháztartás alapjainak lerakása. Az 1868. évi VII. törvénycikk elfogadásával pedig ismét magyar felirat, magyar korona és címer kerülhetett a pénzérmékre.
Lónyay tevékenységére az udvarnál is felfigyeltek. 1870 májusától közös pénzügyminiszterré nevezték ki, ezért áttette székhelyét Bécsbe, ahol hamarosan megnyerte az uralkodó kegyeit, a királyi ház bizalmát és a királyné barátságát. Olyannyira, hogy Ferenc József grófi rangra emelte. 1871 végétől a közös külügyi tárcát átvevő Andrássy Gyula után egy évig az ország miniszterelnöke lett.
Miniszterelnöksége alatt hozta tető alá a céheket felszámoló és a szabad ipargyakorlást biztosító ipartörvényt, és ekkor született meg az egységes fővárost, Budapestet létrehozó 1872. évi 32. törvénycikk is. Az 1872 februárjában benyújtott új választójogi javaslata, amely a hároméves ciklust ötre kívánta emelni, és csökkentette volna a választók számát, az ellenzék heves ellenállásán megbukott, ezért távozni kényszerült posztjából.
Lemondása után országgyűlési képviselőként, majd a főrendi ház tagjaként politizált tovább. Többek közt 1883-ban támogatta a polgári házasságról szóló törvényjavaslatot.
Elévülhetetlen érdemei voltak a tudományfejlesztés terén is.
1866-tól a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöki, 1871-től egészen haláláig, 1883. november 3-ig pedig az elnöki teendőket látta el. Sokat tett Széchenyi István hagyatékának megmentéséért, kezdeményezésére vásárolta meg az Akadémia Széchenyi kéziratait. Akadémiai elnökként ő értesítette levélben Charles Darwint, hogy „a természeti tudományok körüli érdemeiért” a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta.
Joggal tehető fel a kérdés, ha Lónyay Menyhért ennyi mindent tett a közért, miért nincs mégsem a legnagyobbak között, miért került munkássága mégis feledésbe. Az egyik lehetséges választ Cieger András történész A Lónyay–Kappel-vagyon nyomában című tanulmányában adta meg:
A gyanús ingatlanvásárlási, vasútépítési és részvényüzletekről szóló híresztelések az elkövetkező években is állandó védekezésre kényszerítették. A közvélemény előtt azonban sosem sikerült teljesen tisztáznia magát, de valójában a korszak későbbi elemzői szemében sem. A szakirodalom személyével kapcsolatban ugyanazt a néhány leegyszerűsítő és elítélő mondatot ismételgeti csupán, mely szerint Lónyay az érdekvezérelt, a politikai státusából jelentős anyagi előnyöket kovácsoló politikusnak volt tipikus képviselője.
Nem bújt el a felelősség elől, vagyonának eredetét munkára, takarékosságra és „célszerű, rendes kezelésre” vezette vissza. Naplójában egyszersmind elismerte, hogy követett el hibákat.
Öntudatlanul követhettem el hibákat, kinél nem fordulhatnak azok elő, de soha semmi körülmények közt nem rendeltem alá a közérdeket mások vagy magam érdekének.
Lónyay Menyhért a lónyai családi sírboltban nyugszik, a síremléket a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2007-ben védetté nyilvánította.
(Borítókép: Lónyay Menyhértről készült metszet 1871-ben. Fotó: Wikipédia)