Index Vakbarát Hírportál

Ujhelyi István: Százmilliókat adott nekünk az EU koronavírustesztekre, de semmi nyoma

2022. január 6., csütörtök 10:03

A szocialista EP-képviselő azt mondta, hogy jelentős uniós forrás állt a magyar kormány rendelkezésére arra, hogy olcsón vagy akár ingyen biztosítson az utazási korlátozások miatt használandó koronavírusteszteket.

Ujhelyi István az Európai Bizottságtól kapott hivatalos tájékoztatásra hivatkozva online sajtótájékoztatóján közölte, hogy nagyságrendileg 900 millió forintos keretet kapott a kormány az utazáshoz szükséges tesztekre, de nem lehet tudni, hogy végül mi lett a forrás sorsa.

A szocialista képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy amikor az Európai Parlament tárgyalta az egységes uniós koronavírus-igazolvány rendszerének létrehozását, akkor – többek között a magyar képviselő kezdeményezésére – a csomag része lett egy százmillió eurós támogatási keret is, amelyből a tagállamok azoknak biztosíthattak kedvezményes vagy ingyenes teszteket, akiknek az utazási korlátozások miatt erre szükségük van.

Kérdezett a kormányfőtől

Az MSZP politikusa azt állítja, hogy az Európai Bizottság hivatalos tájékoztatásából megtudta:

az uniós keretből Magyarországnak 2,3 millió euró áll rendelkezésre, viszont a magyar kormány eddig nem adott információt arról, hogy ebből mennyit és mire költött el.

Ujhelyi István hozzátette: a bizottság tavaly júniusban értesítette a tagállamokat a lehetőségről, július végén a szerződéseket is megkötötte, és minden részt vevő tagállamnak hozzáférhetővé tett 70 százaléknyi előleget.

A képviselő az ügyben több kérdéssel fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Arra vár választ, hogy a kormány mekkora összeget igényelt a rendelkezésre álló keretből, abból hány embernek és milyen logika alapján biztosított kedvezményes vagy ingyenes teszteket, illetve egy másik támogatási programban a Magyarországnak küldött ötszázezer gyorstesztet miként használta fel a kabinet.

(Borítókép: Ujhelyi István 2021. március 22-én. Fotó: Kovács Attila / MTI)

Rovatok