Index Vakbarát Hírportál

Videón látta párja halálát a soroksári úti baleset áldozatának férje

2022. január 8., szombat 10:05 | aznap frissítve

Egy kamerán keresztül látta párja halálát Szabó Kálmán, akinek felesége, Viktória karácsonykor halt meg a soroksári úti tragikus balesetben

A férfi 10 éves kisfiával együtt akkor értesült a balesetről december 24-én délután, amikor a fenyőfájukat díszítették. A rendőrségen azonban megmutatták Szabó Kálmánnak a balesetről készült felvételt. Ezen az látszik, hogy egy BMW nagy sebességgel belecsapódik a felesége autójába, amely ezután 30 métert repül a levegőben, és a HÉV-síneken ér földet. 

Azt hittem, megnyílik alattam a föld, amikor végignéztem a párom halálát

– idézte fel Szabó Kálmán. Feleségének az orvosszakértői vizsgálat szerint egyébként esélye sem volt túlélni a karambolt. 

Sajtóhírek szerint a BMW 22 éves sofőrje, B. Márk egy barátjával versenyzett, és ezért nem vette észre a piros lámpánál várakozó édesanyát. A vétkes sofőr ráadásul nyári gumikkal száguldozott az ónos esőben, a barátjának pedig állítólag még csak jogosítványa sem volt. Szabó Kálmán erről azt mondta: az általa látott felvételen nem lehetett megállapítani, hogy a sofőr versenyzett-e, illetve milyen sebességgel hajthatott. 

Ezekre majd a szakértői vélemény ad választ [...]. Egy dologban mindenki biztos lehet: én a falig is elmegyek, hogy minden apró mozzanatra fény derüljön, és jog által előírt legsúlyosabb büntetést kapja, aki kioltotta a párom életét

– mondta az áldozat férje. 

A tragédia okozója korábban sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, ugyanakkor azt lényegében tagadta, hogy versenyzett volna. Elmondása szerint azért tért át a szemben haladó forgalmi sávba, mert a nedves, csúszós úton elvesztette az uralmát az autó felett. Szabó Kálmán ezenkívül azt mondta, hogy őt B. Márk nem kereste meg egyszer sem az utóbbi két hétben, még a jogi képviselőjén keresztül sem. 

Most már ne is jöjjön, ha eddig nem jutott eszébe. Azt hiszem, mindenki megérti, ha nem tudom komolyan vagy szívből jövőnek venni ennek az embernek a sajnálatát

– fogalmazott Szabó Kálmán. Feleségét jövő hét pénteken búcsúztatják majd a soroksári Szent István-templomban, a férfi nagyon fél attól, hogy 10 éves fiuk miként viseli majd a szertartást.

(via Blikk)

Rovatok