Index Vakbarát Hírportál

Eltemették a tapolcai balesetben meghalt fiatal sportolót

2022. január 8., szombat 18:47

Egy-egy szál fehér virággal búcsúztak a tapolcai vonatbaleset egyik áldozatától, a 19 éves Iván Gergőtől szombat délután. A polgári szertartáson a csapattársak személyes búcsúüzeneteit is felolvasták. A kaposvári röplabdacsapat közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből kiderült, hogy a szurkolók is elmehettek a fiatal sportoló temetésére.

A klub egy felajánlást elfogadva lehetőséget biztosít a szurkolók számára, hogy személyesen is részt vehessenek a búcsúztatón. A felajánlott autóbusszal segítünk az utazásban, hogy a temetésen 50 fő végső búcsút vehessen Gergőtől

– olvasható a bejegyzésben.

Az RTL Klub híradójából kiderült, hogy a 19 éves fiú profisport-karrierről álmodott, testvérével együtt Kaposváron röplabdázott. A tragédia után az egyesület sportigazgatója, Vig Attila nyilatkozott.

Felfoghatatlan veszteség ez az egész történet, hiszen egy család elveszített egy 19 éves fiatal gyermeket, egy csapat elveszített egy fiatal, tehetséges röplabdázót, és a röplabdasport is elveszített egy tehetséget

– mondta Vig Attila.

A balesetnek további három halálos áldozata volt, köztük egy testvérpár. Őket szerdán a Veszprém megyei Csabrendeken, a negyedik fiatal áldozatot pénteken Sümegen helyezik végső nyugalomra – tudta meg az RTL Klub.

Ahogyan arról korábban az Index is beszámolt, rettenetes tragédiával indult a 2022-es év Tapolcán, ahol egy vonat és egy autó ütközött össze a 7345-ös számú úton; az ütközésben négyen meghaltak, egy fiatal lányt pedig mentőhelikopterrel kórházba szállítottak. Kiderült, hogy a négy halálos áldozatot követelő baleset áldozatai között volt két fiatal röplabdázó is. Egyikük Sümegi Norbert, másikuk pedig Iván Gergő, a Fino Kaposvár játékosa volt.

A baleset körülményeit a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja, így egyebek között azt is, milyen sebességgel közlekedett az autó, illetve fogyasztott-e alkoholt a sofőr.

Rovatok