Index Vakbarát Hírportál

Fudan-népszavazás: az ellenzék szerint eddig 120 ezer aláírás lehet

2022. január 10., hétfő 07:06

A Momentum becslése szerint eddig 100-120 ezer aláírás gyűlhetett össze az ellenzéki pártok népszavazási kampányában.

Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja szerint 100 ezer aláírás már biztos megvan, de mivel a vidéki adatok mindig csúsznak pár napot, valószínű, hogy 120 ezer aláírás közelében tartanak.

A politikus az atv-nek úgy fogalmazott: az ellenzéki pártok kiemelt célja, hogy mind a kínai egyetemről, mind pedig az álláskeresési támogatás idejének meghosszabbításáról a kormányéval egy időben tarthassák meg a népszavazást.

A kabinet által kezdeményezett népszavazás ötből négy kérdésében már elrendelte a referendumot az Országgyűlés. Ezek a következők: 

Mint ismeretes Karácsony Gergely főpolgármester népszavazási kezdeményezésében öt kérdést érintett volna, de csak kettőt engedett át a Nemzeti Választási Bizottság:

Az ellenzék december közepén kezdte az aláírásgyűjtést, a törvény alapján 120 napjuk van a 200 ezer aláírás összegyűjtésére, ami a referendum kiírásának feltétele.

Egy közelmúltbeli módosításnak köszönhetően akár az országgyűlési választások napján is lehet már népszavazást tartani, az ellenzéknek minél előbb össze kell gyűjtenie a kétszázezer támogatót ahhoz, hogy lehetőség legyen a választással együtt megtartani az ellenzéki kezdeményezésű referendumot. A választások napját az államfő még nem jelölte ki. Az biztos, ha az államfő az első lehetséges időpontot, vagyis április 3-át jelöli ki, akkor ezt hamarosan be kell jelentenie.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok